Európai túszokat szabadítottak ki Nigériában

Vágólapra másolva!
A nigériai hadsereg hétfőn kiszabadított két horvát és egy montenegrói olajmunkást, akiket feltehetően váltságdíj reményében februárban raboltak el fegyveresek a Niger folyó deltavidékén - közölte egy katonai szóvivő.
Vágólapra másolva!

A Hydrodive olajipari vállalat három alkalmazottját a dél-nigériai Port Harcourt város egyik bárjából hurcolták magukkal a támadók február közepén. A katonák hétfőn Ogbakiri település környékén szabadították ki a túszokat, akiknek fogva tartói szinte egyáltalán nem tanúsítottak ellenállást a katonai akciónak.

Az utóbbi hónapokban számos emberrablást követtek el Nigériában, aminek következtében több ezer külföldi hagyta el a világ nyolcadik legnagyobb olajkitermelő országát.