Vágólapra másolva!
A férfiaknál Bozsik Gábor, a nőknél pedig a papírformának megfelelően Kovács Katalin nyerte a K-1 1000 m döntőjét a szegedi kajak-kenu Raab Karcher-kupán, a jövő heti, ugyanitt sorra kerülő Mol Világkupa válogatóján. C-1-ben Sáfrán Mihály lett az első.

A győztesek B egységként indulhatnak az Eb-válogatóként is funkcionáló Vk-n, amelyen első számú versenyzőként azok szállhatnak vízre, akik a tavalyi világbajnokságon szerepeltek ezekben a számokban (K-1: Benkő Zoltán, illetve Benedek Dalma, C-1: Vajda Attila).

A férfiak K-2-es és C-2-es számát is az aktuális világbajnok, azaz a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, illetve a Kozmann György, Kolonics György duó nyerte 1000 méteren. Mivel ez a két egység tavalyi vb-szereplésével már kvalifikálta magát a Vk-ra, rajtuk kívül az ezúttal mögöttük végzett kettősök indulhatnak még magyar színekben az egy hét múlva rendezendő viadalon.

A női kajakpárosok pénteki döntőjének első és második helyezettje - azaz Kozák Danusia és Szabó Gabriella, valamint Bara Alexandra és Horváth Tímea - egyformán Vk-résztvevő, mivel a szám Eb- és vb-címvédői, Kovács Katalin és Janics Natasa különváltak, így ebben a számban nem élnek az indulás lehetőségével.

A Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összeállítású vb-címvédő kvartett nyerte a férfi K-4-esek 1000 méteres döntőjét. Mivel ez az egység tavalyi vb-szereplésével már kvalifikálta magát a Vk-ra, rajtuk kívül az ezúttal mögöttük végzett Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila és Boros Gergely alkotta csapat vehet részt a Vk-n. Szombaton az 500 m-es versenyeket rendezik a Raab Karcher-kupán, az előfutamok 9, a döntők 15 órakor kezdődnek. A Vk-n nemzetenként két-két egység indítható minden számban.

Eredmények, 1000 m, férfiak:
K-1:
1. Bozsik Gábor (Csepel) 3:57.148
2. Holpert Ervin (Graboplast VSE) 4:00.154
3. Salga István (Graboplast VSE) 4:01.894

K-2:
1. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (Graboplast VSE, Kőbánya SC) 3:26.787
2. Fekete Gyula, Dombi Rudolf (Építők Margitszigeti DKC) 3:27.783
3. Holpert Ervin, Gönczy Gábor (Graboplast VSE, Domino Honvéd) 3:28.983

K-4:
1. Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor (Démász-Szeged, Domino Honvéd) 3:06.440 p
2. Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila, Boros Gergely (Démász-Szeged, Tiszaújváros, Atomerőmű SE) 3:07.256
3. Pauman Dániel Máté, Tóth Dávid, Papp Sándor, Szalay Tamás (MTK) 3:08.870

C-1:
1. Sáfrán Mátyás (Domino Honvéd) 4:31.666
2. Igorov Andrej (Domino Honvéd) 4:34.138
3. Metka Márton (UTE) 4:35.908

C-2:
1. Kozmann György, Kolonics György (Atomerőmű SE, Csepel) 3:53.754
2. Balázs Gábor, Sáfrán Mátyás (KSI) 3:56.124
3. Tóth Márton, Nagy Péter (BKV Előre, Graboplast VSE) 3:58.974

nők:
K-1:
1. Kovács Katalin (MTK) 4:20.528
2. Bara Alexandra (KSI) 4:31.982
3. Csengeri Adrienn (MULTI VSE) 4:32.924

K-2:
1. Kozák Danusia, Szabó Gabriella (KSI, Dunaferr) 3:53.780
2. Bara Alexandra, Horváth Tímea (KSI) 3:59.270
3. Faldum Bereniké, Csay Renáta (Alois Dallmayr-Tolnatext KKC, Graboplast VSE) 3:59.384