Olajóriások vezetik a bevételi toplistát

Vágólapra másolva!
Három olajcég és két autógyártó vezeti az Európa tőzsdéin jegyzett vállalatok tavalyi árbevételi listáját. A Handelsblatt által összeállított, a pénzügyi szolgáltatókat figyelmen kívül hagyó top 500-as lista élén idén is a Shell áll.
Vágólapra másolva!

Az első helyezett Shell bevétele 40 milliárd euróval haladja meg a második helyezett BP forgalmát. A dobogó harmadik fokán a DaimlerChrysler áll, megelőzve a Totalt és nagy riválisát, a Volkswagent. A legnagyobb előrelépő az Arcelor-Mittal: a tavalyi 35. helyről a kilencedikre javította helyezését. A listára 2,07 milliárd eurós árbevétellel lehetett bekerülni - olvasható a Világgazdaságban.

A top 500 legjelentősebb résztvevője Nagy-Britannia 112 vállalattal, Franciaországot 68, Németországot 57, Hollandiát 35, Olaszországot pedig 32 cég képviseli. A BÉT-en jegyzett cégek közül a Mol és a Magyar Telekom került fel a listára: az olajcég 18 helyet lépve előre a 126., a távközlési csoport pedig nyolc helyet javítva a 415. helyre futott be. Kelet-Közép-Európát a listán összesen 44 cég - a két magyar mellett 18 orosz, 14 török, öt lengyel, három cseh és egy-egy szlovák, illetve román társaság - képviseli.

Tavaly a magas olajárak miatt rendkívül jó évet zártak az olaj-, illetve gázipari cégek: csak az első ötvenbe nyolcan kerültek be közülük; az oroszok közül a lista legelőkelőbb helyén (28.) a Lukoil végzett. 2006 nagy vesztese pedig a távközlési szektor volt: az ágazat első ötvenbe került képviselői közül - a spanyol Telefónica - kivételével valamennyi cégnek csökkent a nyeresége, ami főként az erős árvesenynek volt köszönhető.