Átlagon felüli éghajlatváltozás Svájcban

Svájcban a felmelegedés az északi félgömb átlagának több mint kétszerese. Az északi hemiszféránál jelentősen erősebben emelkedik az átlaghőmérséklet. Ezt az eredményt az elmúlt bő száz év adatainak kiértékeléséből kapták. Az utolsó évtizedekben pedig határozottan felgyorsult a felmelegedés az olvadó gleccserek országában.

Az Alpokban az éghajlatváltozás a hófoltok és a gleccserek változásában rendkívül szemléletesen nyomon követhető. A gleccserek visszahúzódása és a hóhatár növekedése szabad szemmel is megfigyelhető.

Martine Rebetez a Szövetségi Erdő-, Jég- és Tájkutató Intézet (WSL) és Michael Reinhard a Szövetségi Műszaki Főiskola (ETH) munkatársai 12 mérőállomás adatait dolgozták fel. Bár a mérőállomások az Alpok északi és déli vidékén a legkülönbözőbb helyeken, 300 és csaknem 2500 méter között helyezkednek el, csupán elenyésző különbségek adódtak a hőmérsékleti trendekben az egyes állomások között. Így a kutatók a "Theoretical and Applied Climatology" (Elméleti és Alkalmazott Klimatológia) folyóiratban közölt beszámolójukban nem helyi jelenségről, hanem "nagy mértékű folyamatokról" szólnak. Véleményük szerint a globális felmelegedés nem csak megjelenik Svájcban, hanem az átlagosnál nagyobb mértékű felmelegedésről beszélhetünk.

Rebetez és Reinhard a 12 mérőállomás adataiból egy középértéket számoltak ki. A középértékek alapján a 20. században 1,35 ^oC jött ki Svájc átlagos felmelegedésére. Ugyanakkor az 1975 és 2004 közötti harminc évben jelentősen gyorsult a változás üteme. Ha ezt egy évszázadra vetítenénk ki, 5,7 ^oC-t kapnánk.
Az utolsó 30 évre vonatkozóan a svájci érték az északi félteke átlagos melegedésének 2,3-szerese, de ha az egész 20. századra vonatkoztatjuk, akkor is valamivel több mint kétszerese.
A kutatók szerint az eredmény nem is olyan meglepő. A klimatológusok által elfogadott az a vélekedés, hogy a globális felmelegedés mértéke a pólusok felé és a tengerektől távolodva növekszik, így a nagy mértékű változás Svájc földrajzi helyzetéből származik.

A Szövetségi Kutatóintézet adatai szerint az utolsó három évtized hőmérsékleti növekedése az év elején és nyáron a legnagyobb, eléri az évtizedenkénti 0,8 fokot. A kutatók többek között ezzel a körülménnyel magyarázzák a svájci gleccserek nyolcvanas években tapasztalt erőteljes visszahúzódását, valamint a növények egyre korábbi tavaszi megjelenését. A gleccserek olvadását ugyanis elsősorban a nyári hőmérsékletek határozzák meg.
A harminc évvel ezelőtti hőmérsékleteket ma 300 méterrel magasabban mérhetjük, ha figyelembe vesszük a légkör alsó részének átlagosan 100 méterenkénti 0,65 fokos csökkenését. Ez a változás nem csak a gleccserekre és a növényzetre van hatással, hanem többek között növeli a természeti katasztrófák, árvizek, sárlavinák lehetőségét.