Fergeteges party-Sziget - elektronikus zene a tizenötödiken

Bár az időjárási és a szagviszonyok jócskán belerondítottak az idei Sziget Fesztiválba is, ilyen elektronikus és partyzenei felhozatalt, mint az idei, még aligha láttunk-hallottunk a tizenöt év alatt.

Szikrázó napsütéssel indult a tizenötödik Sziget Fesztivál múlt szerdán, túl a nulladik napi LGT-koncerten. Olyanra mégsem emlékszünk, hogy a Nagyszínpad környékén már az első nap sem volt fűcsomó, a porfelhő viszont persze nem volt újdonság.

A nyitónap királya (úgy is mint King of the Bongo Bang), Manu Chao több tízezer ember előtt skába ojtott latinpunkba öltöztette jól ismert slágereit. A "középkezdés" pedig a futballrajongóknak és Maradonáról szólt.

A töprengésből, hogy Animára menjünk az Arany Ászokba, vagy brit Unkle-t nézzük meg a Wan2-ban, végül pár doboz Arany Ászok lett. De Yonderboi és a King of Oblivion koncertjét a Wan2-sátorban nem mulasztottuk el.

Azon nem csodálkoztunk, hogy alig lehetett beférni a sátorba a koncert alatt, meg azon sem, hogy több külföldi volt, mint magyar. Kissé meglepődtünk azonban, hogy a jórészt idegen ajkú közönség kórusban énekelte a számokat Szűcs Krisztiánékkal (igaz, a szövegek angol nyelvűek), saját fülünkkel tapasztalhattuk tehát Yonderboi határokon túl- és átívelő népszerűségét. Annak meg kifejezetten örültünk, hogy slágerek között akadt egy-két jól elszállós instrumentális betét.

Belehallgattunk aznap este még Timo Maas dj-szettjébe, de húszpercnyi unalom után otthagytuk az Partyarénát. A Meduzában Palotai és Cadik projektje, a drum'n'basses Rewind fogadott, és nem hittünk fülünknek, mikor a kilencvenes évek közepén domborító popcsapat, a Real to Real slágerét az I Like to Move It-ot hallottuk, de sorra került például a nagy Rolling Stones-darab, a Paint It Black drum'n'bass-változatára is.

A csütörtök a Ska Cubanoval kezdődött az IWIW Világzenei Nagyszínpadnál. A kubai ritmusok barátságosan keveredtek a jamaicaikkal, de sietnünk kellett a Nagyszínpadhoz, hiszen már hangolt a virágzó német reggae-színtér egyik ismert zenekara, a Gentleman and The Far East Band. Útközben a Hír Tv helyszínénél az ottani állandó arc, Sebeők János olvasott föl egy önmagáról szóló cikket egy bulvárlapból - írd-és-mondd - két vihorászó arcnak.

A hangfalakból ugyan napfény áradt, a másik rasztalelkű (és nem -hajú) és bandájának koncertje alatt, de egy olyan vihar zúdult az égből, hogy jópár kollégának meg kellett látogatni a Szigetre rendelt ruházati szaküzletek egyikét, a ronggyá ázott póló kicserélése végett.

Fél tízkor aztán megkezdődött az idei Sziget talán legjobban várt fellépése, a Chemical Brothersé. A többség elhűlve, vagy leforrázva nyilatkozott a valóban impozáns audiovizuális szettről (a Need to Believe című sláger alatt például egy kereszt és a római bazilika sziluettje egymást váltogatva kötötte le a figyelmet), de azért volt olyan is, aki parasztvakításról beszélt, meg olyan is aki nemes egyszerűséggel egy saját számokból gyúrt dj-szettnek minősítette a produkciót.

Annyi tény, hogy az idei nagyszínpadi hangtechnikára nem lehet panasz, és az is, hogy a magunk részéről a Chemical-koncertbe a mai napig beleborsódzik a hátunk: monumentális basszus, elképesztő savas hangzás, iszonyatos, letaglózó hatás.