Levonnak a dohányosok és a kövérek fizetéséből az USA-ban

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi költségek csökkentése érdekében az Egyesült Államokban kezd elterjedni egy új szokás a munkáltatók körében. A vállalatok "megcsapolják" azoknak a fizetését, akik dohányoznak, túlsúlyosak, vagy éppenséggel túl magas a vérnyomásuk - idézi a The Washington Times cikkét az MTI. Sőt vannak olyan cégek is, amelyek nem vesznek fel dohányosokat.
Vágólapra másolva!

A módszert az elsők között az indianai Clarian Health kórház dolgozóinál alkalmazták: öt dollárt vonnak le a dohányosok, 30 dollárt a túlsúlyosak, magas vérnyomással vagy magas koleszterinszinten élők fizetéséből. A kórház dolgozóinak részt kell venniük egy egészségügyi vizsgálaton, ahol felmérik a kockázati tényezőket, és azt is, hogy ki dohányzik, ki nem.

Egyre több céget érdekel a dolgozók egészségi állapota

A Mercer amerikai vezetési tanácsadó elemzői szerint arra lehet számítani, hogy a jövőben egyre több munkáltató fogja felmérni dolgozóinak egészségügyi állapotát, a lehetséges kockázatokat, de jutalmazni is fogja azokat, akik igyekszenek egészségesen élni. Erre utal a Mercer által tavaly 3000 vállalat körében elvégzett felmérés is, amely szerint a megkérdezettek 53 százaléka tartaná szükségesnek a dolgozók egészségi állapotának a felmérését. 2004-hez képest ez 35 százalékos növekedés.
Hasonló eredményre jutott a PriceWaterhouseCooper is egy idei felmérésben: a megkérdezett 135 vezető 62 százaléka vélte úgy, hogy vállalatuknál nagyobb egészségügyi hozzájárulást kellene fizetniük azoknak, akik egészségtelen életmódod folytatnak.