Vágólapra másolva!
A címvédő Falco hazai pályán 24 ponttal legyőzte a Szolnokot a férfi kosárlabda NB I fináléjának a szombati nyitányán.

Eredmény:
döntő, 1. mérkőzés:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 83-59 (30-15, 19-12, 15-23, 19-9)
Legjobb dobók: Perl 19, Benke 16, Pot 13, Barac 10, illetve Eads 14, Wiggins 13, Lukács 12, Thomas 10

Az elődöntőben a címvédő Szombathely 3-0-ra verte a ZTE-t, és alapszakaszgyőztesként a fináléban is pályaelőnyt élvez, míg a Szolnok 3-1-gyel bizonyult jobbnak az Arconic-Alba Fehérvárnál. 

A Falco 2008, 2019, 2021, 2022 és 2023 után hatodszor hódíthatja el a bajnoki serleget, míg a Szolnok 1991, 2007, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016 és 2018 után kilencedszer ünnepelhet.

Ami a jelenlegi szezont illeti, az alapszakaszban a Falco 85-69-re nyert a Tiszaligeti Sportcsarnokban, majd tavasszal hazai pályán is győzött 88-75-re. A két gárda eddig háromszor döntőzött egymással, 2012-ben és 2018-ban az Olajé lett az aranyérem, míg 2021-ben a Falco virtinjébe került a trófea.

A szombati csatát 12-2-vel kezdte a favorit vasi alakulat, az áprilisban Magyar Kupa-győztes Olaj egyszer még feljött négy pontra, de aztán ismét "kinyílt az olló", és a négy triplát szerző Benke Szilárd révén tíz pont fölé nőtt a különbség. A 15. percben 21 pontra meglépett Milos Konakov együttese - ekkor a szintén válogatott Perl Zoltán is elkapta a fonalat -, a sárga-fekete tábor pedig már önkívületben ünnepelt, és így volt ez a félidőben is, amikor 49-27 állt a nagyórán.

Térfélcsere után rákapcsoltak a szerb Oliver Vidin tanítványai, 

James Eads kosaraival 55-46-nál megint feljöttek 9 pontra,

 itt azonban újabb hullámvölgy következett, a zárószakasz 64-50-ről indult. Erre már nem maradtak különösebb izgalmak, a 17 labdát eladó Olaj csak kilenc pontot hozott össze ebben a szakaszban, számol be az MTI.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé kedden folytatódik Szolnokon.

Korábban:
a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Arconic-Alba Fehérvár - Zalakerámia ZTE KK 104-77 (28-23, 25-21, 22-16, 28-17)

alsóházi rájátszás, 8. forduló:
Atomerőmű SE - MVM-OSE Lions 76-91 (20-22, 26-23, 13-24, 17-22)
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - SZTE-Szedeák 83-85 (28-29, 11-16, 26-17, 18-23)
Egis Körmend-Kometa Kaposvári KK 83-76 (18-15, 25-16, 21-24, 19-21)

A tabella:
 1.  MVM-OSE Lions                8  4   4  726-735    18 pont
 2.  Naturtex-SZTE-Szedeák        8  4   4  760-734    16
 3.  Atomerőmű SE                 8  5   3  727-725    16
 4.  Egis Körmend                 8  3   5  680-718    16
 5.  Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét  8  4   4  686-676    14
 6.  Kometa Kaposvári KK          8  4   4  707-698    13
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!