Jön az LG öt megapixeles YouTube-mobilja

Vágólapra másolva!
Az iPhone-nal egy időben érkezik Európába annak koreai riválisa, az LG Viewty minden eddig mobilnál okosabb kamerával, 3G-vel és Google-szoftverekkel.
Vágólapra másolva!

Az LG a berlini IFA szórakoztatóelektronikai vásáron mutatta be a modellt, és persze váltig állítja: nem az iPhone ellenfelének szánták. Nem tudjuk elégszer felemlegetni, mennyire igazságtalanul bánt a sors a koreai gyártóval, amely először jelentett be érintőképernyős mobilt, a már általunk is kipróbált Prada-t, ám az Apple pár hónappal később lekörözte saját modelljének bejelentésével.

Most viszont, úgy tűnik, itt a méltó rivális. A Viewty-t (ejtsd: vjúti) furcsa keveréke egy LG-divatmobilnak, egy PDA-nak és egy fényképezőgépnek. Lássuk, miért!

Forrás: LG
Jól fényképez, gyorsan netezik, és még szép is

Érintőképernyő: A készülék érintésvezérelt, vagyis ujjbeggyel kezelhető, de jár hozzá érintőpálca, és a tenyérgépekről ismert kézírásfelismerő-funkciót is tudja. Aki ezt ismeri, és rutinosan használja, annak biztosan beválik, viszont virtuális billentyűzetből is van rajta mobilos keypad és qwerty is - amit a Prada-ról nagyon hiányoltunk.

Fényképezőgép: A beépített kamera 5 megapixeles, és manuális fókusszal is ellátták. A fényképezést dedikált gombok segítik, így például egy mozdulattal be lehet rajta kapcsolni az autofókuszt. A gép kiváló, ISO800-as fényérzékenységgel rendelkezik, és a gyártó állítása szerint beltérben, sötétben is jó minőségű képeket készít, Xenon vakuja van, és egy sor előre progamozott fotós opciót kínál.

Nagy felbontású videó: A telefonnal 120 képkocka/másodperces sebességgel lehet felvételeket készíteni akár széles vásznú VGA felbontásban, DivX AVI formátumban is, ami lehetővé teszi akár a jó minőségű lassított visszajátszást is. A mobilt tévére is lehet csatlakoztatni, ellentétben az iPhone-nal.

Szerkesztés, feltöltés, memória: A fotókat, videókat szerkeszteni is lehet a telefonon, és egy dedikált gombbal akár közvetlenül a YouTube-ra tölthetők fel (amennyiben ezt a mobilszolgáltató támogatja), és a mobilon előtelepített Google-alkalmazások is vannak. A készülék memóriája is bővíthető, és a három normás EDGE mellett 3G-s és maximum 3,6 gigabites HSDPA-kapcsolatra is képes - vagyis mindezekben veri az iPhone-t, wifi viszont nincs benne.

Videó a Viewty-ról (forrás: ShinyShiny)

A Viewty a képek alapján egy picit vaskosra sikeredett (103.5x54.4x14.8 milliméteres), de az eddigi tesztek alapján mobilos fotózásban és videózásban igen jól teljesít. Sajnos két dolgot nem tudunk még róla: az egyik az ára, a másik pedig az, hogy pontosan mikor lesz nálunk is kapható. A koreai gyártó minden mobilszolgáltató számára elérhetővé teszi, nincs tehát exkluzív megállapodás, viszont a hazai képviselet jelenlegi információi szerint idén még nem dobják piacra Magyarországon, csak Nyugat-Európában.