Jön a fekete Maffiózók

Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjas Forest Whitaker egy hírhedt New York-i maffiózó életét dolgozza fel a Showtime-nak készülő sorozatában.
Vágólapra másolva!

Ismét egy ígéretes sorozat készül a rázós produkcióiról ismert Showtime-nál: a többek között a Dexter-t, a Kaliforgiá-t és az L Word-öt futtató csatorna most Leroy "Nicky" Barnesról rendelt be egy sorozatot, aki a hetvenes évek talán legnagyobb New York-i drogdílerje volt, birodalmát az olasz maffia ellenében hozta létre a feketék lakta Harlemben.

Barnes jelenleg 74. életévét tapossa, és a tanúvédelmi program keretében éldegél, a börtönből ugyanis csak úgy engedték ki, hogy egykori üzlettársaira vallott. Pályafutását a Mr. Untouchable című könyvében foglalta össze - a cím a New York Timesból származik, annak egyik újságírója illette ezzel a névvel Barnest.

A könyvből Cuba Gooding Jr. címszereplésével a Gladiátor rendezője, Ridley Scott készített filmet (az idei Amerikai gengszter-ről van szó), és egy dokumentumfilmet is láthattunk már a témában. A Showtime új sorozata ez utóbbi alkotást veszi alapul, így annak készítője, Marc Levin executive produceri feladatokat fog ellátni a műsorban.

Ugyanebben a minőségben került a stábba Forest Whitaker is, akit Az utolsó skót király-ban nyújtott alakításáért idén Oscar-díjjal jutalmaztak, de láthattuk őt többek között a Szellemkutya vagy a Charlie Parker életét feldolgozó Bird főszerepében is. Arról egyelőre nincs hír, hogy színészként is megjelenik-e az új sorozatban.

A könyv alapján Mr. Untouchable címet kapott produkció forgatókönyvét David Burke szállítja, akinek az Esküdt ellenségek egyik testvérsorozatát, a Különleges ügyosztály-t is köszönhetjük.