Közel 60 millió forintot fizettek be egy hónap alatt azok az utasok, akiket 2002 és 2006 között büntettek meg a Budapesti Közlekedési Zrt. ellenőrei - mondta hétfőn a társaság vezérigazgató-helyettese, Regőczi Miklós. A BKV ügyfélszolgálatán körülbelül 20 millió, ügyvédi úton pedig mintegy 35 millió forintot fizettek be, a fennmaradó összeget pedig utalással vagy csekken juttatták el a bliccelők a közlekedési vállalatnak. A legmagasabb, egy összegben befizetett tartozás több mint 700 ezer forint volt.
Aki október 18. és november 24. között rendezte bliccelésből eredő tartozását, ezt 20 százalékos kedvezménnyel tehette meg, a "Blicc Over" elnevezésű akcióval körülbelül 5000 jegy vagy bérlet nélkül közlekedő utas élt. Regőczi szerint az akció a BKV-nak 8 millió forintjába került, ezt a pénzt a telefonos ügyfélszolgálatra és az újsághirdetésekre költötték, de külön felszólítást nem küldtek a tartozóknak.
A BKV-nak mintegy 15 milliárd forintnyi bliccelésből eredő kintlevősége van, a társaságnak tartozók száma meghaladja az egymillió főt. A fennmaradó tartozást a BKV követeléskezelő cégeknek kívánja eladni, az ehhez szükséges közbeszerzési pályázatot a közeljövőben írja ki a közlekedési vállalat.