Csütörtökön délután Miskolcon meghalt egy héthónapos kisfiú. A Borsod megyei rendőrség halált okozó testi sértés miatt nyomoz, a gyanúsított pedig a kisgyerek nevelőapja, a 25 éves T. Gy.
A férfi - aki szabadlábon védekezhet - kihallgatásakor azt vallotta, hogy véletlenül ejtette le a csecsemőt, mert megbotlott a kisgyerek másfél éves testvérében. A rendőrök kihallgatták a 18 éves anyát is, de részleteket nem árultak el.
A mentőket csütörtökön a nagymama hívta ki, mert a gyerek állandóan sírt, és kapkodta a levegőt. A mentők azonban már nem tudtak rajta segíteni - mondta az [origo]-nak Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőrség referense. A helyszínelő rendőrökkel együtt érkező orvos szaktanácsadó előzetesen annyit állapított meg, hogy a kisfiú halálának oka combcsonttörés miatti zsírembólia volt.
Zsírembóliát általában súlyosabb csontsérülések okozhatnak, ilyenkor a csontvelőben levő zsír a megnyílt nagyobb ereken keresztül a véráramba juthat - ez pedig nagyon veszélyes, mert elzáródásokat okozhat. Dobi Tamás ugyanakkor hangsúlyozta: a halál pontos oka és ideje majd az igazságügyi orvos szakértői boncoláskor derül ki.
A rendőrök pénteken is tanúvallomásokat gyűjtenek a miskolci család környezetében élőktől. A halált okozó testi sértés gyanúja még módosulhat - mondta a referens. Vagyis egyelőre sem a bűncselekmény gyanúját, sem a gondatlanság verzióját nem vetik el.
A távirati iroda első információi szerint a gyereket bántalmazhatták, míg csütörtökön Tar László alezredes, a Borsod megyei rendőrség osztályvezetője már azt nyilatkozta, valószínűleg édesanyja élettársa ejtette le a hét hónapos kisfiút.