Ötmillióval nőhet a globális munkanélküliség

Vágólapra másolva!
A hitelpiaci válság és az emelkedő olajárak miatt kialakult gazdasági zűrzavar körülbelül 5 millióval növelheti a világon a munkanélküliek számát 2008-ban, áll az ENSZ munkaügyi szervezetének (ILO) éves jelentésében.
Vágólapra másolva!

A 2008-ra vonatkozó új előrejelzés változásokat jelez 2007-hez képest. Tavaly a GDP átlagosan több mint 5 százalékos, tartós világméretű növekedése a globális munkapiacok stabilizálódásához vezetett. Emelkedett a foglalkoztattak száma, nettó 45 millió új állás keletkezett, a munkanélküliek száma csak kis mértékben nőtt, összesen 189,9 millióra világszerte a 2006-os 187 millióról. Ez a világ munkaképes korú lakosságának 6,3 százaléka.

"Az idén a foglalkoztatás globális helyzete számos ellentmondást és bizonytalanságot rejt magában" - mondta az ILO főigazgatója. Juan Somavia szerint a globális növekedés évente több millió új állást eredményez, ám a munkanélküliség elfogadhatatlanul magas szinten maradt, és eddig nem látott mértékekig növekedhet ebben az évben.

240 ezer munkahelybe kerül a hitelválság

Az ILO a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján arra a következtetésre jut, hogy a hitelezési válságnak a fejlett gazdaságok és az Európai Unió növekedésére gyakorolt kezdeti hatása körülbelül 240 ezerrel kevesebb új állást eredményez majd a régióban. A fejlett gazdaságokban tapasztalható, csökkenő irányzatot "a világ többi része ellentételezi majd", elsősorban a gazdaság és munkahelyek számának Ázsiában tapasztalható erős növekedésének köszönhetően.

A régióban kevesebb a veszélyes munkahely

A tanulmány pozitív fejleményekre mutat rá Közép- és Délkelet-Európa, valamint a Független Államok Közössége legtöbb munkapiaci mutatóját illetően. Ebben a térségben az elmúlt évek során csökkent a veszélyeztetett foglalkoztatás aránya. A foglalkoztatás-népesség arányban bekövetkezett enyhe javulás is azt mutatja, hogy jobban kihasználják a munkaképes korú népesség termelési potenciálját.

Az emberek felének bizonytalan az állása

Az ILO szerint a világon tízből öt ember állása bizonytalan, ők vagy segítő családtagként, vagy önfoglalkoztatóként dolgoznak, ahol nagyobb a kockázata annak, hogy nem részesülnek védelemben. Körülbelül 487 millió munkavállaló - vagyis az összes munkavállaló 16,4 százaléka - még mindig nem keres eleget ahhoz, hogy saját magát és családját a napi személyenkénti 1 dolláros szegénységi szint fölé emelje, míg 1,3 milliárd munkavállaló - 43,5 százalék - még mindig a napi 2 dollárnál kevesebből próbál megélni.

Tovább nőtt a szolgáltatási szektor

A jelentés azt is hangsúlyozza, hogy a szolgáltatási szektor tovább növekedett 2007-ben, tovább előzve a mezőgazdaságot: jelenleg a szolgáltatások a világ munkahelyeinek 42,7 százalékát adják, összehasonlítva a mezőgazdaság által biztosított 34,9 százalékkal. Az iparban, ahol enyhén lefelé tartó irányzat volt tapasztalható 1997 és 2003 között, az elmúlt néhány évben meglehetősen lassú, de felfelé irányuló tendenciát lehetett megfigyelni. Az iparban van a világ munkahelyeinek a 22,4 százaléka.