Csökkentek a törlesztőrészletek

Vágólapra másolva!
A svájci frank- és jenalapú kölcsönök következő törlesztőrészlete akár 6-8 százalékkal is csökkenhet az elmúlt havihoz képest - írja a Világgazdaság. Ennek oka, hogy az alpesi ország devizájáért egy hónapja még 169 forintot kértek a piacokon, pénteken viszont már csak 158-at kellett érte fizetni, a jen ez idő alatt 170 forintról 155-re gyengült.
Vágólapra másolva!

Az árfolyamváltozás egyre több család kasszáját érinti, a lakosság devizahitel-kitettsége ugyanis igen magas, az összes hitelállomány mintegy 60 százalékát teszi ki. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a háztartások februárban már 3383 milliárd forintnyi svájcifrank-alapú kölcsönnel tartoztak a bankoknak, és az állomány gyorsan gyarapodik.

A szokásosnál gyengébb frank- és jenárfolyam részben a forint erősödésének köszönhető. A piac ugyanis arra számít, hogy a forintalapú befektetések hamarosan felértékelődnek, mert az MNB tovább emeli a jelenleg 8 százalékos alapkamatot. A nemzetközi gazdasági környezet bizonytalansága és a kedvezőtlen inflációs kilátások miatt a londoni Dresdner Kleinwort befektetési csoport akár egy százalékpontos szigorítást sem zárt ki az idei évre.

A magyarországi kamatemeléssel kapcsolatos várakozásoktól függetlenül is gyenge egyébként mostanában a jen és a svájci frank a többi devizához képest. Ennek a Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint az az oka, hogy a befektetők most már biztosra veszik, a bankok átvészelik a hitelválságot, ezért magasabb hozamú svájci és japán eszközökbe kezdték tenni a pénzüket - írja a Világgazdaság.