Jó negyedévet zárt a Merck

Vágólapra másolva!
A hármas számú amerikai gyógyszergyártó, a Merck hétfőn közölte, hogy idei első negyedévi eredménye 94 százalékkal lett jobb, mint a tavalyi év azonos időszakában, elérve a 3,3 milliárd dollárt.
Vágólapra másolva!

A vállalat elsősorban diabétesz elleni tablettáinak, illetve rák elleni vakcinájának tulajdonítja az eredmény ilyen nagy javulását, bár a jelentések szerint elszámolta az eredményben a vetélytárs AstraZeneca 2,2 milliárd dolláros fizetését is, melyet az a Merck-kel való gyógyszeripari együttműködése fejében teljesített.

A Merck árbevétele 5,8 millió dollár lett a beszámolási időszakban, ez mindössze egy százalékkal több, mint 2007. első negyedében.