Százmilliós informatikai pályázat fiataloknak

Vágólapra másolva!
Tizenhárom-tizenhét éveseknek írt ki informatikai pályázatot a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH). Nyolc területről, összesen háromszáz pályaművet kívánnak díjazni.
Vágólapra másolva!

Az NKTH által kiírt pályázat szerint az a generáció - a mai 7. osztálytól a 12. illetve 13. osztályig terjedő évfolyamok iskolásai -, amelynek a részvételére számítanak, az első, amelyik születésétől fogva használhatja a számítógépet, az első, amelyik az informatika világába nőtt bele, azaz az első, amelyik ösztönösen együtt él a számítástechnikával.

A pályaművek nyolc területre vonatkozhatnak: interaktív média és internet - minőségi és interaktív közösségi digitális tartalmak (Wikipedia, Google Maps) -, informatikai eszközök az oktatásban, idősek, fogyatékkal élők szolgálatában, továbbá számítógépes játékok, mobil eszközök és szolgáltatások, grafika, dizájn valamint az egyéb informatikai megoldások témájában.

A pályázatokat idén június 30-ig lehet beküldeni e-mailen, az elnyerhető összeg pedig 300 ezer forint. A pályázati kiírás itt olvasható , a részletek pedig ebben a pdf dokumentumban találhatók.