Új részvényeket bocsát ki a Barclays

Vágólapra másolva!
A brit Barclays bank azt tervezi, hogy többmilliárd font értékben ad el részvényeket új befektetőknek, és jelenlegi részvényeseinek is felajánlja a vásárlás lehetőségét. A tőkeemeléssel a tőkemegfelelési mutatóját akarja javítani a pénzintézet. A bejelentést követően a részvénye drágult.
Vágólapra másolva!

A Barclays annyit közölt, hogy új részvényeket bocsát ki, ám a kibocsátás pontos nagyságáról képviselője nem nyilatkozott. Hétvégi sajtóhírek szerint szuverén alapokkal 4 milliárd fontos (7,8 milliárd dollár) üzletkötésre kerülhet sor, akár már két héten belül. A várakozások szerint a kibocsátás kedvezménnyel valósul majd meg, 10 százalékos diszkont is elképzelhető. A lehetséges befektetők között emlegetik a tavaly már részvényeket vásárló China Development Bankot és a szingapúri Temaseket.

bejelentés után a Barclays-részvény ára 12,4 százalékkal emelkedett, hétfő délelőtt az FTSE 100 legjobban teljesítő papírja. A múlt héten a részvény tízéves mélypontra zuhant a romló profitnövekedési kilátások miatt.

A "nem elsőrendű válságban" legjobban érintett amerikai nagybankok is főleg közel- és távol-keleti szuverén alapok bevonásával töltötték fel tőkéjüket az utóbbi hónapokban, közel akkora értékben, amennyit a nem elsőrendű amerikai jelzálogpapírokon és származékaikon vesztettek.