Hosszú idő után nőtt a reálkereset

Vágólapra másolva!
Január és április között a bruttó átlagkeresetek összességében 7,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 6,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-áprilisi reálkereset 6,8 százalékos infláció mellett 0,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli jelentésében. 
Vágólapra másolva!

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első négy hónapjában 195 600 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 187 100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 220 900 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 7,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A 2008. január-áprilisi keresetek a közszférában tartalmazzák a 2007. évre járó 13. havi kereset 2007-ben még nem kifizetett hattizenkettedét, valamint a 2008. évben esedékes juttatás öttizenketted részét, míg a 2007. január-áprilisi bázisban a teljes 13. havi kereset szerepel.

Átlag feletti emelés: pénzügy, ingatlan

A versenyszférán belül átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a pénzügyi tevékenység (19,4 százalék), ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (15,0 százalék), kereskedelem, javítás (10,4 százalék), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (8,6 százalék), valamint a szállítás, raktározás, posta, távközlés (8,5 százalék) gazdasági ágban. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) átlagkereset 7,7 százalékkal nőtt az előző év január-áprilishoz képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 9,0 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,2 százalékkal lett magasabb.

Áprilisban enyhén gyorsult a bérdinamika, a bruttó átlagkeresetek 10,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakihoz képest, míg márciusban 9,9 százalék volt a 2007. azonos hónapjához viszonyított keresetnövekedés.

Jobban nőtt a nettóbér a versenyszférában

Január-áprilisban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 500 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88 900 forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 700 forint. A nettó kereset így átlagosan 6,9 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 9,3 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 2,6 százalékos növekedés jellemezte.

Kevesebben dolgoznak a közszférában

Az év első négy hónapjában a költségvetési szférában 719 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 943 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 5,3 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában nem változott.