Ráfázhatnak a csehek az erős koronára

Vágólapra másolva!
Az újabb és újabb rekordmagasságokra erősödő korona mind nagyobb terhet jelent a cseh gazdaság számára. A fizetőeszköz árfolyama egy év leforgása alatt 18,86 százalékkal emelkedett az euróhoz képest, amivel a világ leggyorsabban erősödő pénznemének tekinthető, hétfőn 22,92 koronával új rekordot ért el - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az exportcégek és a belföldi turizmusban érdekelt vállalatok máris nehéz helyzetben vannak, és ha ez így megy tovább, az az ipar jelentős visszaeséséhez vezet - mondta Jirí Grund, a cseh exportőrök szövetségének elnöke. Az egykori csehszlovák piacon máig rangosnak számító OP Prostejov konfekciógyár egyes részlegeit bezárta és az irodatechnikai eszközöket, írószereket gyártó Ceské Budejovice-i Koh-i-Noor pedig termelésének áthelyezését fontolgatja Kínában és Bulgáriában működő telephelyeire. A magas árfolyam az uniós források koronára átszámolt értékét is csökkenti.

Szakértők szerint ha a korona továbbra is erős marad, akkor érezhetően lefékeződik a gazdaság növekedési üteme. A korona több hónappal, talán évekkel megelőzte lehetőségeit - mondta a CSOB pénzintézet szakértője, aki szerint az erős kurzus negatív hatása már az ősz folyamán érződni fog.

Jó üzlet a befektetőknek, de rossz az üzleti környezetnek

Zdenek Tuma, a prágai jegybank elnöke tegnap jelezte, hogy a bank esetleg már a jövő hónapban csökkenti a jelenleg 3,75 százalékon álló irányadó kamatot a korona gyengítése érdekében. A korona szárnyalásának okait főleg abban keresik, hogy egyes nemzeti valuták ideális befektetési területté váltak egy olyan időszakban, amikor a részvények és kötvények ára esik, a világméretű befektetési alapok számára nehéz jó befektetési lehetőséget találni. Ráadásul a cseh korona számára az euró átvételének céldátuma sincs kitűzve, vagyis van hely a további erősödésére. A szlovák koronától például azóta elfordultak a befektetők, amióta véglegesítették az átváltási árfolyamot - írja a Napi Gazdaság.

Szlovákia mindenesetre profitálhat a helyzetből, mivel fizetőeszközük kisebb mértékben erősödik, így az ország olcsóbb, vonzóbb lett a cseh turisták számára. Elemzők szerint ha Szlovákiában megmaradnak a mostani beruházási lehetőségek, akkor az ország még csábítóbbá válik a cseh cégek számára. Elsősorban a cseh kis- és középvállalatok szenvednek az erős koronától, és túlélésük egyik módja lehet, ha termelésük egy részét átviszik Szlovákiába, ahol nincsenek nyelvi akadályok, alacsonyabbak a bérköltségek és viszonylag jó az összeköttetés.

Az állam védi a Skodát

Állami támogatással bővít a Skoda. Összesen 1,4 milliárd korona támogatást nyújt a cseh kormány a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Autónak a most létrejött megállapodás értelmében - írta az MTI-Eco.

A tárca azzal indokolta a lépést, hogy hasonló támogatást kapott a közelmúltban a másik két csehországi autógyár, a Kolinban működő Peugeot Citroen (TPCA) és a nosovicei Hyundai is, ahol előreláthatólag még idén megindul a gyártás. A Skoda a támogatás fejében azt ígéri, hogy bővíteni fogja termelését a Vrchlabíban lévő gyárában, s összesen mintegy 1800 új munkahelyet létesít az észak-csehországi régióban.

A kormány 820 millió koronát fordít a Vrchlabí környékén lévő úthálózat korszerűsítésére és rendbetételére, további 500 millióval pedig a Skoda fejlesztési és oktatási intézményeit támogatja. A Vrchlabíban lévő üzem bővítése után Mladá Boleslavban és Kvasinyben is növelik a gyártókapacitást. Nem ez az első eset, hogy a cseh állam besegít a Skodának: a Superb-modellt gyártó Kvasinyban lévő üzem környékének infrastrukturális fejlesztéséhez korábban egymilliárd koronával járultak hozzá.