Nézz egy jó magyar filmet végre!

Vágólapra másolva!
A Filmszemlén és Karlovy Varyban már sikert aratott, most megérkezik a mozikba is: itt az év legszórakoztatóbb magyar filmje, A nyomozó. Ha szeretnéd premier előtt megnézni Gigor Attila filmjét, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub vetítésére. Ráadás: A nyomozó előtt levetítjük a rendező legújabb rövidfilmjét, A bosszút is.
Vágólapra másolva!

Gigor Attila néhány kisfilm (Ember a tükörben, Rossz helyen szálltunk le) után első nagyjátékfilmjével, A nyomozó-val robbantott az idei Filmszemlén. Öt elismerést söpört be: a közönségfilmes díjat, a legjobb forgatókönyv, vágás, férfi főszereplő és a diákzsűri díját. A sötét humorú krimit már számtalanszor hasonlítottuk a Sírhant művek című sorozathoz, és most is megtesszük, hiszen Malkáv Tibor (Anger Zsolt) kórboncnok legalább olyan bensőséges viszonyt ápol a halottakkal, mint a Fisher fivérek.

Malkáv édesanyja rákos, és az utolsó remény a megmentésére egy drága külföldi klinika kezelése volna, amit nem engedhetnek meg maguknak. Amikor viszont egy nap Malkávot felkeresi egy Küklopsz (Zágoni Zsolt) névre hallgató fickó, és üzletet ajánl neki, felcsillan a remény: sok pénz ütheti Malkáv markát, éppen csak meg kell ölnie valakit cserébe. A továbbiakat érdemes csak a vetítőteremben megtudni, de ígérjük, lesznek meglepő fordulatok és egy lány (Rezes Judit) is felbukkan a színen.

Amikor a sikeres Filmszemlés bemutatót követően beszélgettünk a rendezővel, elmondta, hogy a forgatókönyv megírásakor az emberi kapcsolatok ellenőrizhetetlensége és a halál témája foglalkoztatta: "Ebből alakult ki az, hogy a főszereplő kommunikációs problémákkal küzd. ... Úgy él, hogy próbál minél kevésbé kapcsolatba kerülni a körülötte levő emberekkel. Minél kevesebbet akar a véletlenre bízni. És a szakmája azért lett boncmester, hogy a halottakkal viszont lehessen borzasztó jó viszonyban - mindenféle beteges felhang nélkül."

Forrás: [origo]
Anger Zsolt és Rezes Judit A nyomozó című filmben

A nyomozó előtt levetítjük Gigor Attila legfrissebb, A bosszú című rövidfilmjét, mely most kerül először közönség elé. A tizenöt perces kisfilmben anya és fia utaznak valahová, és a rendező szavaival "folyamatosan beszélnek, csak nem arról, ami valójában történik. Végére akarnak járni egy ötven évvel korábbi történetnek, és folyamatos mellébeszélés mellett remélhetőleg a végére kiderül, hogy mi történt valójában." Az anyát Béres Ilona formálja meg, a fiút Mészáros Béla, a Katona József Színház fiatal színésze alakítja, akit a Melletted című nagyszerű rövidfilmben is láthattunk.

Forrás: [origo]
Béres Ilona és Mészáros Béla A bosszú című rövidfilmben

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Tóth Ildikó a Jadviga párnája című filmben játszott.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldonek! A következo szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt október 1-jén szerdán 20:30-ra a Muvész mozi Chaplin termébe (1137 Budapest, Teréz körút 30.):

Antal Zita, Armuth Klára, Babos Zoltán, Bakos Éva, Balia Zoltán, Bencsetler Brigitta, Beregnyei Bernát, Béres Hajnalka, Bősze József, Csabai Attila, Csörgő Tünde, Czugler Bálint, Demkó Lilli, Dira Gábor, Farkas Máté Tamás, Fogarasi Zsuzsa, Gál Andrea, Garcsik Bernadett, Gürtler Katalin, Haffner Zsuzsanna, Hajdu János, Hargitai Anett, Hargitai Viktória, Ilijin Kinga, Jaczina Zsuzsa, Kalocsay Gergely, Kanyári Eszter, Kátainé Kiss Adrienne, Katona Hedvig, Király László, Kis Benedek, Kiss Éva, Kiss J. Tamás, Komár Sabrina, Konyári Krisztina, Kreisz Istvánné, Kunos Linda, Lampért Róbert, Lavro Ferenc, Licsik Katalin, Lucskai Sándor, Makó Ibolya, Malatyinszki Zsolt, Máté Dóri, Medveczki Ottó, Merényi Zsolt, Mihály Csaba, Mihályi Zoltán, Moska Éva, Munding László, Mühl Linda, Novák Marianna, Nyilas Ákos, Nyulászi András, Oravecz Gabriella, Parádi Mónika, Pataj Judit, Peágics Attila, Pentelényi László, Pentelényi Pál, Peterdi Ágnes, Rácz Erika, Rada Anett, Réthey Prikkel Bori Rozi, Ruskó Rita, Sárkány Viki, Schmauder Tamás, Schwarczenberger Pál, Senyi Anna, Smiró Márk, Somogyi Ágnes, Szeitner Zsuzsanna, Szekér Zsuzsa, Szendrődy Réka, Szokonya István, Tamás Melinda, Táncsics András, Vargha Zsófia, Vastag Györgyi, Viktor Andrea, Zsidek Gergő

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne búsulj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!