Új tulajdonost keres a Fortisnak a belga kormány

Vágólapra másolva!
Eladják a Fortis belga ágát, miközben a holland részlegeket már pénteken megszerezte a hágai kormány. A belga Fortisra esélyes vevőként emlegetik a francia BNP Paribas-t. A luxemburgi költségvetési miniszter, Luc Frieden szerint egy "nagy név" veszi majd meg a Fortis belga és luxemburgi érdekeltségeit.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Új tulajdonost keres a belga kormány a bajba került belga-holland Fortis bankház számára - közölte Brüsszelben Yves Leterme miniszterelnök. A luxemburgi költségvetési miniszter, Luc Frieden szerint egy "nagy név" veszi majd meg a Fortis belga és luxemburgi érdekeltségeit - erről a bloomberg számolt be.

A belga kormány vasárnap este rendkívüli tanácskozásra ült össze, és az ülés előtt Leterme úgy nyilatkozott, hogy "még a hétfői piacnyitás előtt" olyan megoldást akarnak találni, amely megnyugtatja a kedélyeket a bank jövőjét illetően.

Az RTBF belga rádió értesülései szerint arról tárgyalnak, hogy a BNP Paribas francia nagybank vásárolná meg a Fortis-részvények 80 százalékát, a maradék 20 százalék fölött pedig a belga, illetve a luxemburgi kormány venné át az irányítást. Kormánykörökben nem erősítették meg az értesülést.

Péntek este olyan döntés született, hogy a holland állam teljes egészében felvásárolja a Fortis bank hollandiai tevékenységét.

A holland döntés ugyanakkor némi bizonytalanságban hagyja a befektetőket, hiszen most nem lehet tudni pontosan, hogy milyen vagyontárgyak maradtak a Fortis belga ágánál. Egy korábbi mentőakció egyszer már összeomlott a Fortis esetében, akkor a belga, a holland és a luxemburgi állam segítette volna ki a pénzintézetet, méghozzá úgy, hogy mindhárom ország a saját területén lévő Fortis divíziókban 49-49 százalékos részesedést szerzett volna.

Most a hollandok úgy szerezték meg a Fortis ottani ágát, hogy folytathassák a holland Fortis és az ABN Amro holland pénzintézet egyes részlegeinek fúziját. A Fortis csoport éppen azért gyengült meg az utóbbi időben, mert nem tudta finanszírozni az ABN Amro megszerzését. Az ehhez szükséges pénzt ugyanis a hitelpiacon akarták összeszedni, de a jelzálogválság miatt nem szívesen hiteleznek egymásnak a bankok.