Készházpark épül Budapest határában

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hatvan mintaház építésére alkalmas területen, az M1 és M0 autópálya találkozásánál 2010 tavaszán megnyílik a Készházcentrum - jelentette be Finánczy Gábor, a Készházpark-Mintaházpark Kft. ügyvezetője, a fejlesztést végző cég képviselője egy nyíregyházi konferencián.

A 6,4 hektáros területre nyolc napon belül aláírja a szerződést a fejlesztő tulajdonosa, Erich Benischek, akinek osztrák cége Bécs határában Blaue Lagune néven már több mint egy évtizede működtet bemutató jelleggel készházparkot. Az első ütemben - ez nyílik meg 2010-ben - 20 ház lesz a parkban, ezek száma bővíthető folyamatosan. Az épületek mellett kertészeti bemutató is helyet kap a területen.

A készházak olyan, főleg könnyűszerkezetes lakóházak, amelyeket panelenként, üzemben állítanak elő, és a helyszínen már csak össze kell szerelni őket.