Gömbölyödnek az európai piacok

Vágólapra másolva!
Az amerikai és tokiói tőzsdeindex emelkedése után a fontosabb európai mutatók is jelentős erősödéssel nyitottak pénteken.
Vágólapra másolva!

A londoni börze irányadó mutatója a kereskedés kezdete után 40 perccel több mint 4 százalékkal 4027 pontra gyarapodott. A kiváló hangulatra jellemző, hogy az index kosarában szereplő száz papírból mindössze öt veszített az értékéből.

Frankfurtban is a vevők diktálják a tempót, a börze mutatója (DAX-30) 3,1 százalékkal került feljebb, Párizsban pedig közel 5 százalékkal erősödött a CAC-40 index.