Novemberben folytatódik a Zsanett-ügy

Vágólapra másolva!
November közepétől december elejéig tárgyalja a bíróság az állítása szerint rendőrök által megerőszakolt lány, E. Zsanett ügyét. Az ügyészség nem emelt vádat, a lány viszont pótmagánvád benyújtásával elérte, hogy bíróság elé kelljen állniuk a rendőröknek.
Vágólapra másolva!

November 17-én kezdődik a pótmagánvádas bírósági tárgyalás E. Zsanett ügyében, akit állítása szerint rendőrök erőszakoltak meg tavaly májusban. Bár az öt rendőr ellen az ügyészség decemberben megszüntette a nyomozást arra hivatkozva, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, a lány ügyvédje, Tuza Péter pótmagánvád benyújtásával mégis elérte, hogy bíróság elé álljanak a rendőrök.

A bíróság hét tárgyalási napot tűzött ki, az első november 17-én, az utolsó december 3-án lesz - mondta az [origo]-nak hétfőn Tuza Péter, aki szerint nem biztos, hogy ennyi idő alatt valóban sikerült lezárni az ügyet. Az első tárgyaláson ismertetik a pótmagánvádat, az eljárás során a bíróság várhatóan meghallgatja majd a lány által megvádolt öt rendőrt is.

E. Zsanett továbbra is azt állítja, hogy az öt rendőr tavaly május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol közülük ketten megerőszakolták. Mindannyian a Készenléti Rendőrség (korábban: Rebisz) kötelékébe tartoztak, az eset miatt szolgálati viszonyukat felfüggesztették, viszont a nyomozás megszüntetése óta újra dolgoznak. A lány ellen hamis vád miatt szintén nyomozás indult, azonban ezt nyáron az ügyészség felfüggesztette arra az időre, míg a pótmagánvádas eljárás véget ér.