Hétszázmilliós adóhiány miatt nyomoz az APEH

Vágólapra másolva!
Somogyban 704 millió forint adóhiányt állapítottak meg az APEH vagyonosodási vizsgálatot végző revizorai az első háromnegyed évben - közölte Marton Ferenc, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Mint arról beszámolt, Somogy megyében az idén 259 vagyonosodási vizsgálatot kezdett el az adóhivatal, amelyből kilenc hónap alatt 199-et zártak le.

Az ellenőrzések során a vizsgált adóalanyok csaknem 65 százalékánál adóhiányt tártak fel, összesen 704 millió forintot - mondta a szóvivő. Hozzátette: ez az összeg kiegészül további mintegy 178 millió forint adóbírsággal, s csaknem 143 millió forint késedelmi pótlékkal.

A szóvivő közlése szerint a múlt év hasonló időszakában ehhez hasonló összegű adóhiányt állapítottak meg, illetve bírságot szabtak ki az ellenőrök Somogyban.

Marton Ferenc elmondta: vagyonosodási vizsgálat akkor indul, ha felmerül a gyanú, hogy valaki el akarja titkolni a jövedelmét. Előfordult az is, hogy az adóellenőrök nyilvános adatbázisokból, például újsághirdetésekből, vagy az internetes közösségi portálokról jutottak az ellenőrzés során hasznosítható információhoz - tette hozzá.