Tovább bukik a Ford

Vágólapra másolva!
Nagy veszteséggel üzemel az amerikai Ford autógyár: adó utáni vesztesége egyszeri tételek nélkül részvényenként 1,31 dollár volt a harmadik negyedévben, az egy évvel korábbi 1 cent helyett.
Vágólapra másolva!

Egyszeri tételekkel együtt 129 millió dollárra, részvényenként 6 centre csökkent az adó utáni hiány az egy évvel korábbi, 380 millió dolláros, 19 centes veszteséghez képest, közölték pénteken a Fordnál. Ezt a javulást az hozta, hogy a nyugdíjasok egészségügyi alapját átadták a szakszervezeteknek.

Továbbra is az amerikai piac a legrosszabb a cég számára: az adó előtti veszteség az észak-amerikai piacon 2,6 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 1 milliárd dollárhoz képest. Európában 76 százalékkal csökkent, Dél-Amerikában 24 százalékkal nőtt az adó előtti eredmény.

A veszteséget a folytatódó értékesítési válság okozza. A negyedévi bevétel, 32,1 milliárd dollár, 22 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A vásárlók a kisebb, takarékosabb autókat keresik, a Ford sok benzint fogyasztó városi terepjárókkal, sporthaszonjárművekkel túlsúlyos kínálata főleg az amerikai piacon nehezíti a cég helyzetét.

Számos elemző kezdi fölvetni a kérdést, egyáltalán túlélheti-e a patinás cég a mostani piaci katasztrófát. A vállalati eredmény rosszabb lett az előzetes elemzői várakozásoknál. További megszorító intézkedésekre van szükség: a vállalatóriás tudatta, hogy 2600 munkását elküldi az Egyesült Államokban, 7000-re növelve az idei elbocsátásokat. Szeptemberben negyedik negyedévi termelésének csökkentését jelentette be: ez a csökkenés a tavalyi negyedik negyedévhez képest 170 ezer autó lesz.