Egyre többet lopnak az öregek Japánban

Vágólapra másolva!
Ápolószemélyzetet kell alkalmazniuk a japán börtönöknek, hogy képesek legyenek ellátni az emelkedő számú idős korú elítéltet. A 65 év felettiek növekvő bűnözésének alacsony jövedelmük és elszigeteltségüket lehet az oka.
Vágólapra másolva!

Megszaporodott az idősek által elkövetett bűnügyek, különösen a bolti lopások, illetve a zsebtolvajlások száma az utóbbi öt évben - áll egy japán kormányjelentésben. A 65 évesek vagy annál idősebbek által elkövetett bűnesetek száma 4,2 százalékkal nőtt 2007-ben a megelőző évhez képest, miközben az összes letartóztatott száma 4,8 százalékkal csökkent ugyanebben az időszakban.

A jelentés szerint a szigetországban az idősebbek leggyakrabban bolti lopást vagy zsebtolvajlást követnek el, a gyilkosság vagy a rablás bűne kevésbé gyakori körükben, mint a fiatal bűnelkövetők között. A jelenség okaként az idősek alacsony jövedelmét, romló egészségi állapotát és a meglazult emberi kapcsolatokból eredő elszigeteltséget említik.

Miközben az idős korosztály lélekszáma az utóbbi húsz évben a duplájára nőtt - jelenleg a 128 milliós lakosság egyötöde 65 év fölötti -, az általuk elkövetett bűnügyek száma az ötszörösére emelkedett. Az időskorúak bűnözése olyan súlyos probléma, amellyel Japánnak szembe kell néznie az elkövetkező években - olvasható a kormányjelentésre.

Az időskorúak bűnözése hatással volt a japán börtönökre is, amelyek felújításokra, a börtönben végeztetett munkák megváltoztatására és ápolószemélyzet alkalmazására kényszerültek.