Háromdimenziós sorozatepizód készül

Vágólapra másolva!
A Chuck egy 3D-s epizódot tervez a jövő évi Super Bowl után, de voltak már korábban is próbálkozások. 
Vágólapra másolva!

A Chuck című akciókomédiát futtató NBC azt találta ki, hogy a Super Bowl keretében szétoszt 150 millió 3D-s szemüveget, amik segítségével lehet majd csak igazán élvezni a sorozat következő epizódját.

Az NBC ugyanis 2009-ben váltja az ABC-t a Super Bowl-t közvetítő csatornák között. Az amerikaifoci-bajnokság döntője pedig mindig óriási esemény az Egyesült Államokban, hagyományosan a legnézettebb élő közvetítésnek számít - így illik minden évben valami újjal, nagyszabásúval előrukkolni.

A Chuck 3D-s epizódja, a tervek szerint a Super Bowl-t követő napon, vagyis február 2-án kerül adásba. Az ominózus részről egyelőre annyit árult el a sorozat alkotója, Josh Schwartz, hogy az egyik szereplő 3D-ben fog megenni egy piszoár-illatosító tablettát.

A technikai megvalósítás miatt nem aggódik, hisz az NBC-nél készült a Médium háromdimenziós epizódja is - igaz, ennek elég vegyes fogadtatása volt, de a technika sokat fejlődött az eltelt két-három év alatt. 3D-s részt a Live With Regis and Kelly című talkshow-ból is láthattunk már, az első 3D-s reklám pedig szintén a Super Bowl-hoz kötődik, ennek szünetében mutatták be még 1989-ben.