Gettómilliomos a 24-ben

Vágólapra másolva!
A Gettómilliomos sikere után a film szereplői is népszerűvé váltak, egyikük a 24 következő évadjában is feltűnhet.
Vágólapra másolva!

Nyolc Oscar, négy Golden Globe, hét BAFTA-díj - ez a Gettómilliomos szolid mérlege, ha csak a legrangosabb elismeréseket vesszük figyelembe. Nem csoda, hogy a film szereplői is felkeltették a világ érdeklődését, így többüket hívták már nemzetközi produkciókba: a női főhős, Freida Pinto például Woody Allennel fog dolgozni a pletykák szerint.

Egy indiai újságban megjelent (majd több amerikai hírportál is átvette), hogy a színészek egyike a 24 következő szezonjára kapott felkérést, amit természetesen el is fogadott. Anil Kapoorról van szó, aki a Gettómilliomos-ban a helyi Legyen ön is milliomos! kicsinyes házigazdáját játssza.

A 24 nyolcadik évadját a tervek szerint áprilisban-májusban kezdik el forgatni, és 2010 januárjában kerül majd képernyőre. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Kapoornak milyen szerepet szántak a történetben, mindenesetre egyik barátja úgy nyilatkozott, hogy a színész "teljesen kifeküdt az ajánlattól".