Christian Bale segít Mark Wahlbergnek verekedni

Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évben számtalanszor írtunk már a The Fighter című bokszolós filmről, amely eredetileg Darren Aronofsky rendezésében, Mark Wahlberg és Matt Damon főszereplésével valósult volna meg. Wahlberg játszotta volna Mickey Ward bokszolót, Damon pedig a a féltestvérét, aki feladja bűnözőéletmódját, hogy az edzője legyen. Damont később Brad Pitt váltotta, majd ő is távozott a projektből. A legfrissebb hírek szerint a The Fighter végre sínen van, de az eredeti trióból csak Mark Wahlberg maradt, akinek a szívügye volt a dolog, és aki két éve edz, hogy végre eljátszhassa hősét.Christian BaleNem kell aggódni, az új felállás is elég kecsegtető: az edző féltesó Christian Bale lesz, a rendező pedig David O. Russell, aki a Sivatagi cápák-at és az I Heart Huckabees-t is csinálta, melyekben Wahlberg szintén szerepelt. Russell karrierje hihetetlen lendületet kapott az utóbbi hónapokban: 1994 és 2004 közt összesen négy filmet csinált, azóta pedig csak a forgatás közben felmerült rengeteg problémáról elhíresült, egyelőre még nem bemutatott Nailed-et, idén viszont ez már a harmadik bejelentett projektje. A hónap elején közölték, hogy Aaron and Sarah címmel romantikus vígjátékot rendez, ami egy geek és egy népszerű csaj gimis románcáról szól, valamint a The Silver Linings Playbook című regényadaptációt is ő csinálja, ami egy elmegyógyintézetből távozó pasiról szól, akinek azzal kell szembesülnie, hogy felesége távollétében új életet kezdett.
Vágólapra másolva!