Vágólapra másolva!
Mexikóban öt napra leáll a gazdaság jelentős része, a cél a sertésinfluenza terjedésének lassítása. A mexikói gazdaság már a vírus megjelenése előtt is nagy bajban volt, és a helyzet feltehetően csak romlani fog.
Vágólapra másolva!

A május 5-ig tartó leállás alatt a kevésbé fontos állami hivatalok és a nagyobb gyárak zárnak be, de a BBC arra figyelmeztet, hogy sokan már jelezték, hogy nem tudnak szünetet tartani a nehéz gazdasági helyzet miatt. A mexikói kormány nem kötelezte a magánüzemeket a leállásra, csak felszólította őket, hogy csatlakozzanak az állami kezdeményezéshez, ha tudnak.

A szakértők szerint arra is figyelni kell, hogy a mexikói gazdaság kifejezetten rossz állapotnban volt a vírus előtt is a globális pénzügyi válság miatt, és félő, hogy az influenza csak ront ezen a helyzeten. Különösen problematikus, hogy a tiristák számának drasztikus csökkenése várható, márpedig a közép-amerikai országban tömegek élnek az idegenforgalomból.

A Bloomberg jelentése szerint az idei első negyedévben 7 százalékkal esett vissza a mexikói bruttó hazai termék (GDP), az ok pedig mindenek előtt az amerikai gazdaság recesszióba kerülése, illetve az olaj árának esése. Mexikó fő exportpiaca az Egyesült Államok, itt adják el a külföldre kerülő mexikói áruk 80 százalékát. Hivatalos becslések szerint a sertésinfluenza 0,3-0,5 százalékkal vetheti vissza a mexikói gazdaságot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!