Vágólapra másolva!
Több mint 6,6 milliárd forint veszteséggel zárta a 2008. évet a Vértesi Erőmű Zrt., és mivel a saját tőkéje a jegyezett tőke kétharmada alá esett, ezért egy újabb közgyűlésen dönteni kell a tőkeszerkezet rendezéséről.
Vágólapra másolva!

A Magyar Villamos Művek (MVM) többségi tulajdonában lévő erőműtársaság a pénteken megtartott éves rendes közgyűlésről kiadott közleményben azt közölte, hogy a fő tulajdonos kezdeményezésére a részvényesek következő találkozóján tárgyalják meg a társaság a 2009. évi üzletpolitikáját is.

A közlemény megjegyzi, hogy az erőműtársaság gazdálkodását a jelenlegi vezetés erőfeszítéseinek ellenére a hátrányos kereskedelmi szerződések mellett további - meg nem nevezett - körülmények nehezítik.