A legnagyobb lila gatya

Vágólapra másolva!
Egy televíziós komikus Japánban rájön, hogy kicsi neki a doboz. Nagyobb perspektívák kellenek, széles vászon, igazi méretek. És ha már méretek, szóljon a mozifilmje egy óriásira növő, szörnygyilkos szuperhősről, akit persze, hogy ő alakít. Öt évig érleli a művét, mire elkészül, a héten pedig a magyar mozikba is megérkezett ez a nem mindennapi humorú alkotás, A legnagyobb japán.
Vágólapra másolva!

A film jó kis áldokus: Daisatót, a negyvenes forma, kissé zavart átlagembert követi mindenhová a kérdező kamera. Hova jár enni, milyen a macskája, miért szereti az összecsukható esernyőket - itt-ott vicces, de egyelőre elég érdektelen, pedig ő lesz a címszereplő, az biztos. De hogy a legnagyobb japán titulus mit jelent, és milyen munkaköri leírást takar, azzal még várnunk kell. Aztán egyszer csak megérkezik a Fojtogató Szörny. Aki eddig egy kicsit is elhitte, hogy valódi dokumentumfilmet lát, itt rájön, hogy tévedett - hacsak nem hisz a Tokióban grasszáló különleges rémekben. A szörnyek jönnek, törnek-zúznak, kitépett házak helyére petéznek, embertelen büdöseket eregetnek, melyiknek mi a specialitása. Daisatót ilyenkor azonnal riasztja a nemzetbiztonsági hivatal, mert különleges képessége, hogy elektromos feszültség hatására óriásira nő, és ripsz-ropsz elbánik a gonosz betolakodókkal. Már amelyikkel tud. Egyéb szuperereje ugyanis a méretén kívül nincs, nagyra nő és kész. Viszont az alsója Hulkénál is lilább. Még megnövés előtt bújik bele, látszik itt az előzetesben is. Sajnos a rombolások miatt a tokióiak egyre kevésbé kedvelik, tiszteletről meg ne is beszéljünk. A harcokat közvetíti a tévé, de a nézettség zuhan, és hiába a szponzortetkók a legnagyobb japán legnagyobb mellkasán, a megélhetés nehéz e furcsa óriás számára. Ráadásul mindig picit depressziós, mikor másnap átlag termettel ébred.

Forrás: [origo]

A rendszeres küzdelmek, a szörnyeknek derékig érő házak erős kaiju-film utánérzést adnak, bár gumibabák helyett itt a CG dominál. Az animált látványvilág nem törekszik azonban teljes valósághűségre, utalva ezzel a klasszikus kaijuk műanyag bájára. A koncepció szórakoztató, de a szerkezet egy idő után kifárad, az is csak kicsit segít, hogy a legnagyobb japán nagyapja is megnő: lógó bőrű ráncos óriásként dübörög a városban. Frusztrált hősünknek végül amerikai kollégái sietnek a segítségére, elnagyolt gumi jelmezekben, szándékosan kezdetleges stúdiókörülmények között. Úgy tűnik, Macumotó Hitosi rendező kicsit sem kedveli az USA-t. A magányt és a reménytelenséget még kevésbé. Szerinte az igazi szörnyfilmeknek leáldozott, a múlt dicsősége egyébként is minden téren oda, az amerikai kaiju harcosok pedig vércikik. Mégis jobb lett volna, ha úgy 20-30 perccel rövidebben tárja elénk ezeket a gondolatokat. A legnagyobb japán nem adhatja át kislányának a képességét, és ezzel biztosan vége a világnak. Pont.