Csúcsfizetés szakképzettség nélkül?

Vágólapra másolva!
Nem mind arany, ami fénylik az álláshirdetések világában sem. Vannak cégek, amelyek inkorrekt módon keresnek munkaerőt irreális ígéretekkel. Például: pénzt kérnek a jelentkezésért az álláskeresőtől, milliós fizetéssel csábítanak szakképzettséget nem igénylő munkára. A növekvő munkanélküliség egyre többeket kényszerít minden pénzkereseti lehetőség elfogadására. Érdemes olvasni a gyanús jelekből, utánanézni a hirdetőnek és a munkalehetőségnek. Néhány tanácsunk, hogy megelőzzük a még nagyobb bajt.
Vágólapra másolva!

Már az álláshirdetések átfutásakor okot adhat a gyanakvásra, ha rövid idő leforgása alatt sokszor akadunk bele ugyanazon cég ugyanazon pozíciójába. A sorozatosan ismétlődő hirdetéseknek több oka is lehet. Nem kizárt, hogy pszichikailag vagy fizikailag megterhelő, rendszerint gyors munkatárscserékkel járó munkáról van szó. A nagy lemorzsolódás a fix alapfizetést nem adó ügynöki jellegű munkáknál ez jellemző, de lehet, hogy egyéb, nehezen tolerálható körülmények késztetnek sokakat a távozásra. Ezzel együtt még nem biztos, ha a gyakran ugyanazt hirdető cég rossz munkát kínál. A vállalatok bővítések, átszervezések esetén hirdethetnek azonos pozíciót, hosszú időn át nagy számban. Erről érdemes megbizonyosodni akár sajtóhírek között, ugyanis több száz fős bővítéseknek nyoma van a médiában. Szintén többször hirdetik meg ugyanazt a munkakört, ha nem találnak alkalmas munkaerőt.

Három az egyben: ha mindenest keresnek

Intsen óvatosságra, ha a megpályázandó munkakör leírása - akár az állásra toborzó hirdetésben, akár állásinterjún - számos olyan feladatot említ a munkakör részeként, amelyek józanabbul átgondolva legalább még 2-3 másik rokonszakma tevékenységeit ölelik fel. És mindezt egyszerre. Recepciósnak jelentkezőtől például nem várható el, hogy tevékenysége mellett egyszerre legyen asszisztens, irodavezető és személyi titkár is egy személyben. Aki rábólint egy ilyen ajánlatra, gyakorlatilag egy fizetésért több másik munkakört végezhet párhuzamosan, várhatóan rengeteg túlórával és átlagon felüli stresszel. Természetesen az időnkénti helyettesítés szinte minden munkahelyen előfordul.

Ha titkolják az információkat

Gyanút kelthet az állás után érdeklődőben a leendő munkáltató feltűnő elzárkózása is. Óvatosságra int, ha megkerüli a feltett kérdéseket, és nem ad rájuk konkrét válaszokat. Nem hajlandó például egyértelműen közölni a betöltendő munkakör során elvégzendő feladatokat. Ez főként vezetői, középvezetői pozíciók esetén lehet jellemző. Meglehet, hogy az újonnan érkezett munkatársat épp az előző felettesek által elrontott projektekben kívánják felhasználni "romeltakarításra." A munkafeltételek, a körülmények és a munkavégzés helyének eltitkolása inkább már alacsonyabb képzettséget igénylő munkáknál lehet jellemző.

Nézzünk utána a cégnek a világhálón

Pályázás előtt célszerű tájékozódni az állást közzétevő cégről is. Amennyiben a hirdető cég neve a hirdetésből is megtudható, nézzünk utána alaposan a világhálón a munkavállalás kapcsán indított fórumokban. Nem árt elgondolkodni a pályázáson, ha szembetűnően sok kétes információ, negatív vélemény került napvilágra vele kapcsolatban akár anonim módon is. Tájékozódásként mindenesetre az APEH, a Gazdasági Versenyhivatal, az Egyenlő Bánásmód Hatóság honlapján is javasolt böngészgetni az elmarasztalt cégek között, a fogyasztók megtévesztése, a diszkrimináció és a pénzügyi visszaélések kapcsán. Ez a dolgozókhoz való viszonyról is rengeteget elárulhat. Persze a virtuális világban, főként szájhagyomány útján terjedő kínos információk kapcsán sem árt megvizsgálni, tényleg van-e valóságalapja egy-egy webes fórumon elhangzott megállapításnak. Hiszen nem kizárt, hogy csak egy nemrég elbocsátott dolgozó sértett vagdalkozásáról szól a történet.

Milliós fizetési ígéret szakképzettség nélkül

Szintén jó okunk van a gyanakvásra, ha végzettség, szakmai előképzettség és tapasztalat, rutin, nyelvtudás nélkül ígérgetnek versenyképes havi fizetést vagy milliókat. Kulcsszavaik általában a totális anyagi függetlenség, a siker, a felemelkedés és a gyors meggazdagodás körül csoportosulnak. De ez csupán mézesmadzag. Mindez gyakran piramis, vagy MLM-rendszerben építkező értékesítői hálózatokat takar. A hasonló szisztéma szerint működő vállalkozásoknál a csatlakozáskor, az ügynöki, értékesítői tevékenységek megkezdésekor rendszerint borsos áru, akár több tízezer forintos termékcsomagot is megvásároltatnak a belépőkkel. Érdemi munkavégzésről azonban gyakran nem esik szó: a belépők többségéből legfeljebb hűséges törzsvásárló válhat az idők során.

Ha külföldi álomállásra toboroznak...

Találhatóak a világhálón az álláshirdetések között azok az etikátlan vadhajtások, amelyek havi több százezer forintnak megfelelő eurót, esetleg célországtól függően fontot kínálnak valamelyik uniós tagország munkaerőpiacára szóló egyszerűbb - takarítói, vendéglátói - munkákra. Mindezt persze szakképzetlen, munkatapasztalat nélküli, nyelvet sem beszélő jelentkezőknek. Viszont érdemes szem előtt tartani: a legszükségesebb nyelvtudás hiányában már korábban sem termett babér a külföldre vágyóknak. A válság miatt ráadásul egyre több külföldi szorul ki az EU munkaerőpiacáról. A kétes, külföldre közvetítők másik jellemzője emellett a borsos közvetítői jutalék beszedése is.

A közvetítő pénzt kér az állásajánlatért

Belföldön sem kell azokkal az állásajánlatokkal komolyabban foglalkozni, amelyek kapcsán a munkaközvetítő cég pénzt kér az álláskeresőtől. A jogszabályok értelmében ugyanis nem kérhető pénz - regisztráció, hozzájárulás, adminisztrációs költség - címén sem az álláskeresőtől. A munkaerőpiacra szakosodott cégek ugyanis a munkaerőigény érdekében velük együttműködő cégektől kapják a bevételüket. Az állásajánlatért pénzt kérő cégek gyakori trükkje "állásajánlat csomagok" közvetítése is. Ezek a szolgáltatók többnyire postai úton megrendelhető, rózsaszín csekken befizetendő összeg fejében küldenek állásajánlatokból összeollózott információs csomagot. Jellemzőjük nyomtatott sajtótermékekből kiollózott álláshirdetésekkel bombázni az érdeklődőket. Ugyanezt a kínálatot azonban a munkaügyi kirendeltségek térítésmentesen biztosítják.

Takács Gabriella