Elkészült a Windows 7

Vágólapra másolva!
Az új operációs rendszer fejlesztői blogjukon jelentették be, hogy elkészült a Windows 7 végleges változata, melyet már most a PC-gyártók rendelkezésére bocsátanak, hogy azok megfelelően tudjanak felkészülni az új szoftver október végi premierjére.
Vágólapra másolva!

A Windows 7 Team Blogon publikált információk szerint az RTM, vagyis release to manifacturing változata a 7600-as verziószámot viseli - a bárki által kipróbálható béta próbaváltozat még a 7000-es verzió volt. Ezt a besorolást a szoftver csak igen komoly tesztelési procedúra sikeres abszolválását követően nyerheti el, azaz elkészültét követően már nem módosítanak kódján, a termék mehet a gyártósorra, készülhetnek belőle a DVD-k.

A Windows Vistát leváltó operációs rendszerhez elsőként a TechNet és MSDN szolgáltatásában részt vevő fejlesztőpartnerei férhetnek majd hozzá, ők már augusztus 6-án letölthetik majd a szoftvert, míg a a Microsoft Frissítési Garancia (Software Assurance) szolgáltatására előfizető nagyvállalatok egy nappal később kapják meg a szoftvert. Ugyanakkor a végfelhasználók számára a Windows 7 premierje külföldön október 22-én lesz, a magyar verzió pedig október 31-én válik majd elérhetővé.