A legemlékezetesebb tévés pillanatok

Vágólapra másolva!
Tíz éve, 1999. szeptember 11-én adta le a brit Channel4 a The 100 Greatest TV Moments című műsorát, melyben a száz legnagyszerűbb tévés pillanatot próbálta összegyűjteni. A listán meghatározó politikai és sportesemények közvetítése ugyanúgy szerepel, mint ismert sorozatok legjobbnak vélt részei - a sorrenden persze lehet vitatkozni. Írja meg nekünk kedvenc tévés pillanatait!
Vágólapra másolva!

A Channel4 rendre készít százas listákat, melyeket afféle különkiadásokban tár a nézők elé: a meghatározó tévés pillanatok után például a száz legjobb reklámot válogatta össze, de volt már olyan is, amikor minden idők legnagyobb szexszimbólumát kereste - és vélte megtalálni, Angelina Jolie személyében. A legnagyobb tévétörténeti pillanatokat annak idején Graham Norton tárta a nézők elé, aki később az Eurovíziós Dalfesztivált is vezette.

A listán - a brit kultúrkörnyezetből kifolyólag - viszonylag sok olyan jelenet szerepel, ami a magyar nézőknek nem sokat mond, de persze jócskán találunk olyan eseményt is, ami az egész világra hatással volt - jórészt a tévés közvetítésnek köszönhetően. Ahhoz képest, hogy néhány képsornak mekkora a hordereje, viszonylag hátul szerepel a listán: Richard Nixon magyarázkodása a Watergate-ügy miatt csak a 71., Martin Luther King híres beszéde ("Van egy álmom...") a 64. helyen szerepel - Sir David Attenborough viszont a 12. lett, amiért a dzsungelben összebarátkozott pár gorillával.

Nem maradhattak ki az olyan események, mint John Lennon halála (79.), Björn Borg ötödik Wimbledon-győzelme (52.), Winston Churchill temetése (35.) vagy Diana és Károly herceg esküvője (30.). Egy-egy sorozat klasszikus része is felkerült a listára, a 29. helyen például a Dallas azon epizódja feszít, melyben Jockeyt lelövik, de ezt is nyolc hellyel megelőzi a Monty Python csoport Papagájjelenet-e. Lássuk külön a lista első tíz helyezettjét, mind a száz pillanatról itt olvashatnak.

10. John F. Kennedy halála (1963)

9. Fekete Vipera, a negyedik: Fel a felszínre (1989) - a Fekete Vipera negyedik sorozatának utolsó jelenete, amikor az I. világháborús katonák kimásznak a lövészárokból.

8. Live Aid (1985) - a Bob Geldof által szervezett híres segélykoncert az afrikai éhezőkért. Miután másfél milliárd ember látta élő adásban, az emberiség egyik legnagyobb kollektív élményének számít.

7. Szemesnek áll a világ: Del Boy átesik a bárpulton (1989) - eredeti címén Only Fools and Horses: klasszikus angol szitkom, a BBC Prime-on mi is láthatjuk magyar felirattal, korábban a Duna TV-n ment, Csak a kötözött bolondok címmel:


6. Anglia - Németország világbajnoki döntő (1966), ahol 4-2-re nyertek az angolok

5. A Berlini Fal leomlása (1989)

4. Diana hercegnő halála (1997)

3. Michael Portillo, volt védelmi miniszter kiszorul a parlamentből (1997)

2. Nelson Mandela szabadon bocsátása (1990)

1. A holdraszállás (1969)


Magyarok az űrben

A holdraszállás közvetítése nálunk az utolsó pillanatban dőlt csak el, de mondjuk a Berlini Fal leomlásáról vagy Diana haláláról már rendben értesülhettünk. A világeseményeket leszámítva, nekünk is megvannak a magunk tévés pillanatai, így Kádár János 1989-es temetését szintén emlékezetessé tette a tévé.

Kultúrtörténeti szempontból érdekes volt mondjuk az első magyar tévésorozat, A Tenkes kapitánya elindulása (1964) vagy akár a Szomszédok utolsó, 331. epizódja, amely 1999. december 30-án került adásba. 2001-ben a Bár teremtett új műfajt (ez volt az első hazai valóságshow, amit azóta száznál több követett), de bizonyára sokan emlékeznek a Magyar Televízió kettes csatornája vagy a kereskedelmi tévék elindulására is - előbbi 1972-ben, utóbbi 1997-ben történt.

Ön szerint milyen emlékezetes pillanatok voltak a hazai televíziózásban? Írja meg nekünk!