Vágólapra másolva!
Nem az U20-as világbajnokság lesz az egyetlen korosztályos FIFA-rendezvény az idén, október második felében Nigériában a 17 éven aluliak számára is vébét rendeznek. A nemzetközi szövetség bejelentette, hogy a torna ideje alatt szúrópróbaszerűen MRI-vizsgálatot hajt végre a futballistákon, hogy kiszűrje a túlkorosokat. Ez kisebbfajta pánikot okozott az afrikai válogatottaknál.

A FIFA illetékesei számára mindig is problémát okozott, hogy a különböző korosztályos viadalokon pontosan megállapítsák: a játékosok valóban jogosan szerepelnek-e az adott tornán.

Az európai válogatottakkal ilyen szempontból nincs gond, hiszen elég fejlett az adminisztráció ahhoz, hogy minden játékos hiteles születési anyakönyvi kivonattal rendelkezzen, ám a fejlődő országokban, főleg Afrikában ez már korántsem ilyen egyértelmű. Persze az országos szövetségek mindig tudták igazolni, hogy a világbajnokságra nevezett játékosok szerepeltetése szabályos, de gyakran visszatérő vád volt az afrikai csapatokkal szemben, hogy túlkoros labdarúgókat is pályára küldenek.

Bizonyítani nem sikerült, ám nagyon sokan gondolták azt, hogy nem véletlen az afrikai országok jó szereplése az U17-es világbajnokságokon: az első hat tornából négyet ők nyertek.

Néhány évvel ezelőtt a nigériai Obafemi Martinsszal szemben merült fel a gyanú, hogy sokkal idősebb, mint amennyinek gondolják. Miközben az útlevele szerint 1984. október 28-án született, a nigériai szövetség honlapján 1978. május elsejét jelölték meg születési dátumként. A szövetség ekkor elvitte a balhét, mondván, ők követtek el adminisztrációs hibát, de Martinsnak napokig magyarázkodnia kellett.

Rendkívül érdekes a togói Souleymane Maman esete is, őt a FIFA úgy tartja nyilván, mint a legfiatalabb futballistát, aki vb-selejtezőn pályára lépett. A nemzetközi szövetség adatai szerint középpályás mindössze 13 éves és 310 napos volt, amikor 2001. május 6-án Zambia ellen szerepelt hazája válogatottjában. Ez azt jelentené, hogy 1987. június 30-án született, miközben a hivatalos papírjai szerint két évvel és tíz nappal korábban látta meg a napvilágot. A FIFA-nál ennek ellenére továbbra is ő a csúcstartó.

Az pedig egészen egyedülálló, hogy 2003-ban a kenyai sportminiszter szétzavarta az U17-es válogatottat, mert kiderült, hogy a keret fele túlkoros volt.

A problémával a FIFA is tisztában van, és úgy tűnik, sikerült is megoldást találnia. Augusztus végén bejelentették, hogy az október végén kezdődő U17-es világbajnokságon nem csak doppingvizsgálatot végeznek majd a játékosokon, hanem a torna integritásának megőrzése érdekében szúrópróbaszerűen MRI-tesztet hajtanak végre.

A szervezet közleménye szerint ennek segítségével tökéletesen meg lehet állapítani, hogy az adott játékos jogosult-e a részvételre (a világbajnokságon az 1992. január 1. után született focisták játszhatnak).

A FIFA egyben arra biztatta az induló országok szövetségeit, hogy teszteljék a labdarúgókat, és így elkerülhetik azt, hogy a vébén derüljön ki valamilyen csalás - ez esetben pedig alighanem kénytelenek lennének kizárni a vétkes csapatot.

A rendező Nigéria illetékesei megfogadták a tanácsot, és az eredmény több mint érdekes: az előzetesen összehívott bő keret 38 tagjából 15-öt haza kellett küldeni, mert kiderült róluk, hogy idősebbek, mint amennyinek mondták magukat.

Az efféle machináció persze nem csak Afrikában fordult elő, a brazilok például ugyancsak egy túlkoros focistával a soraikban nyerték meg 2003-ban az U20-as vébét. Abban a csapatban a védekező középpályás posztján alapembernek számított az akkor a Figueirensében szereplő Carlos Alberto de Oliveira Júnior, művésznevén Carlos Alberto, akiről mindenki úgy tudta, hogy 1983. január 24-én született. A játékos ezt követően ugyan nem futott be olyan nagy karriert, mint akkor jósolták neki, de rendszeresen szerepelt a brazil élvonalban, és hogy nem játszott rosszul, azt bizonyítja, hogy 2006-ban a listavezető, és a bajnokságot szinte biztosan megnyerő Sao Paulo jelentkezett be érte. A klub le is igazolta volna a középpályást, azonban a hivatalos iratok elkészítése közben kiderült: Carlos Alberto öt évvel idősebb, mint addig gondolták.

A "fiatalítás" 2000-ben történt, amikor a játékos a Caxias nevű egyesületbe igazolt. Egy 17 éves alighanem könnyebben ajánlottak szerződést, mint egy 22 évesnek, így Carlos Alberto hamis iratokat szerzett. Innentől már minden könnyedén ment, a középpályás gyorsan bekerült a korosztályos válogatottba is, holott öt évvel idősebb volt a társainál.

A brazil szövetség mosta kezeit: "Miből kellett volna gondolnunk, hogy a brazil állami szervek által hitelesnek elfogadott iratok hamisak?" - nyilatkozta a CBF elnöke, Ricardo Teixeira. A brazilok megúszták a büntetést, Carlos Albertót pedig egy évre eltiltották, de karrierje ezzel nem ért véget, jelenleg is futballozik az Atlético Mineiróban. Teixeirának ugyanakkor arról sem illik elfeledkeznie, hogy az okmányhamisítás nem ritka a brazil labdarúgásban.

A legismertebb eset az Olaszországban légióskodó Lucianóé, aki eleinte Eriberto néven szerepelt a Serie A-ban, és nagy szerepe volt a Chievo Verona remeklésében a 2001-2002-es idényben.

Forrás: AFP

Még a válogatottba való meghívása is felmerült, 2002 nyarán azonban a középpályás drámai bejelentéssel elő. Mint elmondta, évek óta hamis személyi okmányokat használ, nem Eriberto da Conceicaónak hívják, hanem Luciano Siqueirának, valamint már régen elmúlt 23 éves, hiszen nem 1979-ben, hanem 1975-ben született. A játékos felesége biztatására hozta nyilvánosságra a csalást, amiért fél évre eltiltották, és bár azóta is az olasz élvonalban futballozik, pályafutásának nem tett jót a botrány.

A brazil bajnokságban több hasonló eset akadt az elmúlt évtizedben: az első főszereplője a japán származású Sandro Hiroshi volt, még a kilencvenes évek végén (ő jelenleg a koreai Suwon Samsung Bluewings labdarúgója), de az évek óta Ázsiában légióskodó Rodrigo Gral, a középpályás Anaílson, valamint a hátvéd Henrique és Bell is hasonló módon próbálta elősegíteni karrierjét.

Brazíliában már külön szó is van a jelenségre, az ilyen focistákat "gatónak", azaz "macskának" nevezik - talán azért, mert nekik kilenc életük is van.

www.global-soccer.eu