A feketepiacon már kapható az új Windows

Vágólapra másolva!
Majdnem két héttel a hivatalos premier előtt már sokan árulján az eBayen a Windows 7 példányait, amelyek valószínűleg az operációs rendszer céges példányai lehetnek.
Vágólapra másolva!

Az eladók körülbelül a bolti ár feléért kínálják a Windows 7 Ultimate és Professional változatait, amelyeket a Microsoft a vállalati partnereihez már eljuttatott - írja az InformationWeek. Az eBayen hirdetett példányok kisebb része dobozos szoftver, többsége pedig a letöltött példányokhoz tartozó aktiválókulcs.

A Microsoft arra figyelmeztetni a reményteli vevőket, akik az október 22-i premier előtt szeretnék megszerezni a Windows 7-et, hogy ne dőljenek be a trükknek. A 150-200 dolláros áron kínált termékkulcsok ugyanis nem biztos, hogy működnek, és a továbbértékesítésük mindenképpen sérti a felhasználó licencszerződést, vagyis a használható példányok is kalózmásolatnak minősülnek.

A redmondi szoftvercég a felhasználók egy kisebb, kivételezett csoportjának is előre adott az új Windowsból. Akik vállalták, hogy házibulit szerveznek a Windows 7 premierjére, azok egy lufikkal, puzzle-lal és más szóróajándékokkal megpakolt csomagban vehették kézbe a Windows 7 Signature Edition egy-egy példányát. Az operációs rendszernek ez a kiadása fekete-arany csomagolásba került, és Steve Ballmer aláírásának sokszorosított változata díszíti.

A Windows 7 House Launch Party akciót csak 12 országban hirdette meg a szoftvercég, hozzánk legközelebb Németországból, Olaszországból és Franciaországból jelentkezhettek a hivatalos buliszervezők, de a prograban benne volt például India és Mexikó is. A limitált kiadás tulajdonosai is sokan eladásra hirdették a frissen kézhez kapott Windowsokat.

A szoftvercég 2006-ban a Vista megjelentetésekor is adott ki dedikált példányokat, akkor még Bill Gates aláírásával. A Signature Edition aukcióra bocsátott példányaira most is valószínűleg a gyűjtők csapnak majd le, és soha nem bontják majd ki őket, mivel csak sértetlen csomagolással őrzik meg értéküket, mint relikviák.