Nem káros az egészsgére a tisztítatlan esővíz fogyasztása

Vágólapra másolva!
Nem okoz egészségügyi problémákat a tisztítatlan esővíz fogyasztása, illetve az egyéb háztartási célokra történő felhasználása - derül ki egy Ausztráliában készítette tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A melbourne-i Monash Egyetem szakemberei összesen háromszáz olyan háztartást vizsgáltak, amelyek víztározókban összegyűjtött esővizet használtak elsődleges ivóvíz-forrássukként. A kutatók a palackozott ásványvizek okozta környezetszennyezési problémák miatt látták indokoltnak elkészíteni a tanulmányt.

Bár a kísérletben résztvevő háztartások mindegyike kapott egy olyan asztali esővízszűrő-készüléket, mely elméletileg a gyomor- és bélhurutért felelős baktériumok kiszűrésére volt alkalmas, valójában csupán a berendezések felét látták el ilyen szűrőbetéttel.

A készülékkel felszerelt családok egy éven át folyamatosan feljegyzéseket készítettek egészségügyi állapotukról. Ezeknek az adatoknak az elemzésével végül a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a gyomorbántalmaktól szenvedők aránya hasonló volt a két csoport esetében, illetve szinte megegyezett a tisztított csapvizet fogyasztó nagyobb közösség tagjainál mért eredményekkel.

"A kezeletlen esővizet fogyasztók körében nem volt magasabb a megbetegedések száma azokhoz képest, akik tisztított esővizet ittak" - nyilatkozta Karin Leder, a Monash Egyetem járványügyi tanszékén működő, fertőző betegségekkel foglalkozó részleg vezetője. "Ez a tanulmány megerősíti, hogy alacsony a megbetegedések kockázata. Érdemes lenne tehát figyelembe venni az esővíz különböző háztartási célokra kiterjedő használatát, különösen a száraz időszakokban. Arra szeretnénk bátorítani az embereket, hogy merjék forrásként használni az esővizet" - tette hozzá.