Las Vegas mindent egy lapra tesz új megaszállodájával

Vágólapra másolva!
Decemberben adják át Las Vegas legújabb és minden korábbinál nagyobb szállodáját, az Aria resort & Casino-t, amely az egész Egyesült Államok legnagyobb magánpénzből finanszírozott építkezése és nem mellesleg a város idegenforgalmának fellendítését is várják tőle. Az új komplexum nem a legjobb pillanatban épül és vélhetően ez az utolsó megaberuházás a városban.
Vágólapra másolva!

James J. Murren minden péntek reggel sofőrével Las Vegas híres főutcájára hajtat, hogy megnézze álmai építkezését, a város legújabb és legnagyobb új szálloda és kaszinó komplexumát. A tulajdonos - aki egyébként az MGM Mirage vezetője - nemes egyszerűséggel a Vatikánhoz hasonlította a készülő szálloda boltíves, márvánnyal díszített előcsarnokát. Az MGM tulajdonában lévő CityCenter komplexum csupán egyik egysége az Aria szálloda, amely várhatóan decemberben fogadja az első vendégeket.

Forrás: AFP

Az épület átadása várhatóan komoly hatást gyakorol majd az USA leginkább telített turisztikai piacára. A szállodában nem kevesebb, mint 4800 szoba várja majd a vendégeket, a 2400 apartmanról és lakásról, illetve az Elvis Presley emléke előtt tisztelgő cirkuszról már nem is beszélve.

Az utolsó nagy szálloda

Az új szállodakomplexum nem feltétlenül a legjobb időpontban készül el, ugyanis a las vegasi piac már meglehetősen telített: vannak olyan időszakok, amikor az ötcsillagos szállodák lakosztályait kis túlzással motelárban meg lehet szerezni. Sokak szerint így teljesen felesleges egy újabb megaszálloda a városba, ráadásul a kínálat ilyen bővülése a várt fellendülést is késleltetheti. Érdekes módon a CityCenter legnagyobb áldozata épp a tulajdonos MGM lehet, amely enyhén szólva is domináns Las Vegasban: összesen kilenc kaszinója működik a városban. Igaz ugyanakkor, hogy ezek 12 milliárd dolláros adósságot jelentenek egyelőre a csoportnak.

Az épület nemcsak méreteiben és formájában különleges, hanem azért is, mert a 8,5 milliárd dolláros fejlesztés a legnagyobb magánvagyonból finanszírozott beruházás az Egyesült Államokban és egyfajta barométerként is szolgálhat a válságból kievickélő amerikai gazdaság állapotáról. A szálloda másfelől az eddigi las vegasi üzleti modell végső próbája is, nevezetesen, hogy építsünk minél nagyobb, minél látványosabb szállodákat, kaszinókat, hogy minél több turistát vonzzunk a városba, s így elorozzuk a potenciális vendégeket más amerikai attrakcióktól. Még a tulajdonos James J. Murren szerint is valószínűleg hosszú-hosszú évekre ez az utolsó nagy beruházás a városban.

Forrás: AFP

Bár a CityCenter ötcsillagos besorolást kapott, már 129 dollárért is lehet szobát foglalni itt, ami majdnem 40 százalékkal olcsóbb mint a rivális szállodák, a Wynn, vagy a Venetian árai. Veszélyes folyamatokat indíthat el ezzel az új szálloda, ugyanis Las Vegas idei forgalma 6 százalékkal esett vissza, a konferenciaturizmus - Las Vegas meglepően ebben is erős - pedig harmadával csökkent. Eközben az átlagos szobaárak 25 százalékkal csökkentek és a kaszinók bevételei is visszaestek. Egyes elemzők szerint ezek miatt a CityCenter piacra lépése minden résztvevő számára elodázza a fellendülést.

Murren szerint ugyanakkor a Citycenter jelent majd akkora újdonságot, hogy több turistát csábítson a városba. Az egyik látványossági elem maga az épület, amelyen több neves sztárépítész dolgozott, de a különböző környezetbarát megoldások miatt is sok érdeklődőre számítanak.

Megaberuházás a válság kellős közepén

A gyerekkorában építésznek készülő Murren számára a CityCenter élete legnagyobb álma. A befektető 1998-ban csatlakozott az MGM-hez, majd 2004-ben - már elnökként - egy 67 hektáros terület fejlesztésére kapott lehetőséget. Murren egy parkokkal, lakóépületekkel, szállodákkal, bevásárló egységekkel teli komplexumot álmodott. Az MGM legnagyobb részvényesének, Kirk Kerkoriannek tetszett az ötlet, de közbejött az amerikai hitelválság és a bankok leállították az előzőleg beígért hiteleket. Ennek hatására az MGM 50 százalékos tulajdonosa, a Dubai World Investment is korlátozta a támogatást, az MGM részvényeinek árfolyama zuhanni kezdett, - egy papír 2 dollárnál is kevesebbet ért - ráadásul a csoporthoz tartozó szállodák forgalma is csökkent.

Forrás: AFP

Ilyen környezetben Murren kénytelen volt már forrás után nézni annak érdekében, hogy ne legyen csúfos kudarc a terv és be tudják fejezni az építkezést. Ennek része volt a csoporthoz tartozó Treasure Island kaszinó értékesítése és egy 1 milliárd dollár összegű részvényfelajánlás.

Bár az új komplexum megnyitása már kézzelfogható közelségbe került, az MGM pénzügyi helyzete változatlanul sérülékeny. A társaság pénzforgalma a 2007-es 2,4 milliárd dollárról 1,4 milliárd dollárra csökkent, adósságai pedig meghaladják az 5 milliárd dollárt. A Kerkorian által birtokolt 37 százalékos tulajdonrész két évvel ezelőtt még 15 milliárd dollárt, ma csupán 2 milliárd dollárt ér.

Új modell

Kerkorian és Murren is mindezek ellenére bizakodó a jövőt illetően. Ehhez elsőként persze az kell, hogy a decemberben nyíló CityCenter a nyitás pillanatában teljes házzal üzemeljen. Erre megvan az esély, ugyanis az amerikai turisták szemében Las Vegas jelenleg a kifejezetten jó ár/érték aránnyal rendelkező helyszínek közé tartozik. Az építtetők szerint a CityCenter a gazdaságra is serkentőleg hat, hiszen az épület révén 12 ezer új munkahely születik.

Forrás: AFP

A város turisztikai jövőjével foglalkozó szakértők szerint az 1000 dolláros szállodai szobák korának vége és Vegas visszatér gyökereihez, az olcsó szállodákhoz és éttermekhez. Az MGM birodalomhoz tartozó négycsillagos Grand szállodában például már 79 dollárért szobához lehet jutni, s van olyan időszak is, amikor a híres Bellaggio-ban 129 dollár egy szoba. Ez korábban szinte elképzelhetetlen volt. Az ugyanakkor továbbra is kérdés, hogy mit kezd a város a drága pénzen megépített, de egyre olcsóbban kínált szállodákkal és az ezzel párhuzamosan gyengélkedő piaccal.