Vágólapra másolva!
Bár csak egy év múlva jelenik meg, a francia gyártó már elkezdte az előfoglalások elfogadását a teljesen elektromos iOnra.
Vágólapra másolva!

A Mitsubishi i-MiEV alapjaira épülő, azzal szinte azonos iOnról már korábban részletesen írt az [origo]. Azóta a 2010 végi megjelenési dátum nem változott, de a Peugeot már megkezdte az előrendelések elfogadását az autóra. A 3,48 méter hosszú négyszemélyes minit egy 64 lóerős elektromos motor hatja, hatótávolsága 130 kilométer. Míg a lítium-ionos akkumulátorok teljes feltöltése hat órát igényel, mindössze harminc perc alatt nyolcvan százalékra is fel lehet tölteni gyorstöltővel.

A cég angol, francia, német, olasz és spanyol honlapjain már előrendelni is lehet a kocsit, ugyanakkor már kilenc nagyvállallattal is aláírtak egy szándéknyilatkozatot, ezek mindegyike nagy flottát üzemeltet és a közös autóhasználatot szeretné elérni alkalmazottainál. Ugyanakkor, ha az i-MiEV átszámítva 34 500 eurós árát vesszük alapul, az iOn akár kétszer olyan drága is lehet, mint egy hibrid Toyota Prius. Az i-MIEV-nek a Citroën is elkészíti saját átcímkézett változatát C-Zero néven.

Forrás: Peugeot