Fico készülni akar a Fidesz győzelmére

Vágólapra másolva!
A nagymagyar sovinizmusra hajló párt a Fidesz, ezért fel kell készülni arra, hogy áprilisban megnyeri a választásokat Magyarországon - erről beszélt Robert Fico szlovák kormányfő a szlovák közszolgálati tévében. Szerinte a párt politikája komoly kihívást jelenthet Szlovákiának.
Vágólapra másolva!

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint Szlovákiának fel kell készülnie arra, hogy az áprilisi választást Magyarországon a Fidesz nyeri, amely szerinte "a nagymagyar sovinizmusra és nacionalizmusra orientált párt".

"Nekünk erre fel kell készülnünk, védelmeznünk kell Szlovákiát, mert Szlovákia kemény tűz alatt lesz. A szlovák-magyar kapcsolatok kérdése tehát rendkívül érzékennyé válik, különösen azután, hogy a Fidesz a gyakorlati kormányzásában elkezdi megvalósítani azt, amit hangoztat. Például azt hangoztatja, hogy Magyarország önmagával határos és így tovább. Ezek a Szlovák Köztársaság számára komoly kihívások, erre kell összpontosítanunk" - jelentette ki a szlovák miniszterelnök a közszolgálati szlovák televízió vasárnapi vitaműsorában.

Fico szerint kormányfőként kötelessége kommunikálni a magyar kormánnyal, és kész is erre. "A nagymagyar nacionalizmust azonban nem fogadhatom el (...). Nem fogadhatom el, hogy a képviselők Nagy-Magyarországot ábrázoló címkét hordanak autóikon, mely szerint Szlovákia mint ország gyakorlatilag nem is létezik" - mondta a politikus.

Az ugyanebben a vitaműsorban megszólaló Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint a szlovák-magyar kapcsolatok romlásáért nagymértékben a szlovákiai magyar politikai pártok viselik a felelősséget, állítása szerint gyakran az ő álláspontjaik miatt alakul ki "feszültség és nyugtalanság". "Úgy vélem, ez aránylag komoly probléma" - jegyezte meg.

Gasparovic szerint a szlovák-magyar kapcsolatokat nem szabad leszűkíteni a nemzeti kisebbségeket érintő kérdéskörre, amelyben problémák vannak. Más területeken azonban - állítja a szlovák elnök - nagyon jó a két ország együttműködése.