Vágólapra másolva!
A Vasas SC vezetése megállapodott a labdarúgócsapatot működtető társaság vevőjelöltjével, egy luxemburgi bejegyzésű svájci-olasz cégcsoporttal. Ezt a klub honlapján pénteken közleményben közölte.

A Vasas tavaly november 26-án előszerződést kötött az együttest működtető gazdasági társaság 99 százalékos tulajdonrészének értékesítéséről. Az előszerződést pénteken megerősítették a felek.

"Biztosan sokan várták, hogy ma bejelentsük az eladás végleges lezárását. De a mai napon a lezárásra nem volt lehetőség" - mondta Markovits László elnök. "Ettől függetlenül határozott előrelépésként értékelem a fejleményeket, hiszen a korábbi előszerződés feljogosította a feleket, hogy indoklás nélkül 2010. január 16-ával elállhassanak az együttműködéstől, amely nem történt meg, és a mai megállapodás alapján pénzügyi következmények nélkül már nincs is erre lehetőség. Az egyetlen oka annak, hogy a végleges aláírásra nem került sor, hogy a teljes pénzügyi átvilágítás még nem fejeződött be, hiszen hiteles és végleges adatokkal október 31-ig rendelkezünk és az utolsó két hónap átvizsgálása még folyamatban van."

A felek megegyeztek abban, hogy a befektető kötelezettséget vállal a csapat további finanszírozására, amelyet egyébként már január 1-től megkezdett. A vevő részéről megbízott könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég által végzett átvilágítás 2009. október 31-gyel bezárólag rendben lezajlott, annak eredményét a vevő elfogadta, továbbá - a Vasassal egyetértésben - megbízta a céget, hogy a tavalyi üzleti év utolsó két hónapjának átvizsgálását február 15-ig fejezze be.

"A vevő tulajdonszerzésére 2010 február második felében kerülhet sor. A Vasas elnökségének véleménye szerint ennek semmilyen akadálya nem lehet, hiszen a 2009. október 31-ig tartó időszak átvilágítása a Vasas Futball Kft. gazdálkodásában mindent rendben talált, a Vasas SC ügyvezetése szerint a novemberi, decemberi adatokkal sem lesz semmilyen probléma" - olvasható a Vasas közleményében.