Sorozatos hóviharok az USA-ban

Vágólapra másolva!
Az USA északkeleti részén a héten egyik hóvihar követi a másikat. A hétvégéig fél-egy méteres hótakaró alakulhat ki, helyenként pedig az erős szelek miatt jóval magasabb hótorlaszokkal kell számolni.
Vágólapra másolva!

Egy hóvihar következtében az USA északkeleti részén szerdán több mint 30 centiméter hó esett. Az intenzív havazás miatt ezrek maradtak áram nélkül, sok iskola bezárt. Bostontól Philadelphiáig akadozott a légi közlekedés is, több száz járatot törtöltek. Közlekedési balesetekben legalább hárman vesztették életüket.

A szerdai havazás leginkább a New York állambeli Albany-t sújtotta, ahol a délutáni órákig mintegy 60 centi hó esett. A hóban még a hókotró gépek is elakadtak. A havazásnak azonban még nincs vége, a héten egy újabb ciklon érkezik erős szelek kíséretében, és a térségben ismét közel 30 centi hó hullhat.

A Nemzeti Meteorológiai Szolgálat szerint csütörtökön újabb havazás érkezik, és az ezt okozó ciklon a jövő hét elejéig éreztetheti hatását. 60-80 kilométer/órás széllökésekre, hófúvásokra számítanak, és péntekig újabb 30 centi hó fedheti be a térséget, ami újabb áramkimaradásokat és közlekedési fennakadásokat eredményezhet. A meteorológusok szerint a hegyvidéki területeken akár fél métert meghaladó hó is eshet a hétvégéig.

Philadelphiában az egyik legcsapadékosabb téllel kellett megküzdeniük az ott lakóknak, itt több mint másfél méter hó gyűlt össze az ismétlődő havazások során. Ennek nagy része, több mint egy méter még február 5-10. között hullott, két egymás követő hóvihar eredményeként. Most újabb 15-20 centi friss hóval kell szembenézniük a városlakóknak.

A hóvihart a média a hurrikánokhoz hasonlította, amit fenntartással fogadott a helyi meteorológiai intézet között. A Nemzeti Meteorológiai Szolgálat álláspontja szerint ezzel ugyanis pánikot keltenek a lakosságban.