Vágólapra másolva!
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint Vancouver rendkívüli és egyedülálló módon rendezte meg a XXI. téli játékokat, s ezt a későbbiekben nehéz lesz megismételnie a jövőbeni házigazdáknak.

"Soha nem láttam még ehhez foghatót" - fogalmazott a sportvezető. "A szenvedélyt és a fantasztikus hangulatot nem lehet megtervezni, ezért Kanada külön elismerést érdemel." Rogge és a többi NOB-tag véleménye szerint a téli olimpiák történetének leglelkesebb és legfanatikusabb közönsége volt jelen Vancouverben, amelyhez hasonlóra az 1994-es, a norvégiai Lillehammerben rendezett játékokon volt utoljára példa.

"Talán ez az első alkalom arra, hogy egy téli ötkarikás eseményt egyenrangúan kezelhetünk bármelyik nyári olimpiával" - mondta Kevan Gosper, a NOB ausztrál tagja. "Ha visszatekintünk az elmúlt két hétre, azt mondhatjuk, hogy Vancouver után elkezdhetjük összehasonlítani a téli játékokat a nyáriakkal, s a kettőt nem kell különválasztanunk." Gosper hozzátette: a 2008-as, pekingi olimpián a szervezők tévútra jutottak, mert rengeteg pénzbe került számukra mindazt megvalósítani, amit elterveztek, ezért a 2012-es házigazdának, azaz Londonnak leginkább a vancouveri rendezést kell alapul vennie.

A 2014-es téli játékokat rendező oroszországi Szocsi szervezőbizottságának elnöke, Dmitrij Csernyisenko azt mondta: mindent megtesznek majd azért, hogy legalább olyan kellemes olimpiát rendezzenek, mint a kanadaiak. "A vancouveri hangulat mindannyiunk számára felvillanyozó volt" - mondta Csernyisenko. "Pontosan ez az, amit mi is el szeretnénk érni négy év múlva. Mi azonban az orosz jellegzetességeket és a saját kultúránkat hangsúlyozzuk majd, miközben igyekszünk elkerülni a sablonokat."