

Kikerülhetnek az olimpiai faluból a magyar sportolók
Gleccsereknél is készül az egyik magyar induló.
Gleccsereknél is készül az egyik magyar induló.
A MOB nagyszabású sajtótájékoztatót tartott a jeles napon.
Kónya Ádám annyira nem bízott a sikerben, hogy még szállást sem foglalt január elejére.
Hihetetlen történet az Egyesült Államokban.
Holéczy Tibor az 1968-os téli olimpián három versenyszámban képviselte a magyar színeket.
A NOB célzott párbeszédet folytat majd a jelentkezőkkel a rendezésről.
A NOB a hónap végéig dönti el, hogy mely országok lépnek tovább a helyszínkijelölési folyamat következő szakaszába.
Mértéktartó olimpiát terveznek 95 százalékban meglévő versenyhelyszíneken.
A magyar sport történetének első egyéni téli ötkarikás aranyérmesének neve már másodszor szerepel az Olimpiai parkban található dicsőségfalon.
Az első magyar egyéni téli olimpiai bajnoki címet szerző sportoló szerint botrányos munkát végeztek.
Összeállításunkban bemutatjuk a pekingi ötkarikás játékok legemlékezetesebb sportteljesítményeit.
A 27 éves sportoló elmondása szerint mentálisan és fizikailag is elfáradt, ezért jelenleg csak egy-két évet érez még a pályafutásában.
Shaun White a pekingi 4. helye ellenére is minden idők legnagyobb snowboardosa.
A skandináv ország az egy főre jutó aranyak listáján világelső.
A pekingi téli olimpiáról hazaérkező Liu testvérek exkluzív interjút adtak az Origónak, melyben szó volt többek között a hazaútról, a győztes pillanatról és a milánói világbajnokságról is.
A 34 éves sportoló levett mintájában anabolikus szteroid és serkentő szer nyomaira is bukkantak, ezért az edzésektől is eltiltották az ötkarikás játékokon.
Pénteken már versenyeznek a téli olimpián.
A svédek a döntőért a címvédő oroszokkal csapnak majd össze.
A továbbiakban edzéseken sem vehet részt az ötkarikás játékokon.