Negyvenegy rab szökött meg egy mexikói börtönből

Vágólapra másolva!
Az őrök segítségével szökhetett meg 41 rab csütörtökön egy mexikói börtönből. A szökött fegyencek egy bűnszervezet tagjai voltak, és drogügyek miatt ültek.
Vágólapra másolva!

41 rab szökött meg az Egyesült Államok határánál lévő Matamoros börtönből csütörtök hajnalban Mexikó északi részén. A hatóságok gyanúja szerint összejátszottak az őrökkel, ugyanis a főbejáraton át távoztak. Egyetlen lövés sem dördült el a szökés közben, később pedig az is kiderült, hogy két őrnek is nyoma veszett. Az eset után azonnal kirúgták a fegyintézet igazgatóját.

A megszökött rabok többségét szövetségi bűncselekmények miatt ítélték el: szinte mindannyian egy bűnszervezet tagjai voltak, és kábítószerrel kapcsolatok ügyek miatt töltötték büntetésüket. A szökés egyéb körülményeiről egyelőre nem számoltak be a mexikói hatóságok. Matamorosnál az amerikai határ túloldalán Texas állam van, a legközelebbi város Brownsville. Az amerikai hatóságok megerősítették a határ őrizetét a térségben.

Mexikó északi részén már évek óta teljes erővel tombol az erőszak. Egyrészt hadban állnak egymással az Egyesült Államokba irányuló csempészútvonalakat megszerezni akaró bűnbandák, másrészt a kartellek tagjai rendszeres összecsapásokat vívnak a rendőrséggel és a hadsereggel is. Csak 2006 vége óta már több mint 15 ezer ember vesztette életét a legnagyobb közép-amerikai országban.

Mexikóban tavaly is volt tömeges szökés. Akkor a zacatecasi börtönből szökött meg 53 elítélt ugyancsak az őrök segítségével.