Magányosan csúszik lefelé a pesti tőzsde

Vágólapra másolva!
Zárva van a legtöbb részvénypiac a fejlett világban, a kivételek közé tartozó BÉT 0,4 százalékos mínuszt produkált a kereskedés első órájában. Általában ez az év legkisebb forgalmú napja.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,92 pontos emelkedéssel, 24 938,08 ponton nyitott pénteken, ez 0,19 százalékos erősödés. Délelőtt tízre viszont már 0,4 százalékkal csökkent az index a csütörtöki záró értékéhez képest.

Nagypéntek miatt zárva vannak a nemzetközi piacok, így a Budapesti Értéktőzsdén pénteken alacsony forgalomban stagnáló árfolyamokra lehet számítani - mondta az MTI által megkérdezett szakértő.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénypiaci elemzője felhívja a figyelmet arra, hogy hagyományosan ez a péntek a legkisebb forgalmú napja az évnek: a magyaron kívül alig néhány piac van nyitva. Az elemző stagnáló árfolyamokra számít. Ilyenkor leginkább a kispapírokkal szoktak játszani, mert azok árfolyamát a kevés spekuláns is meg tudja mozgatni.

A BUX 644,61 pontos, 2,66 százalékos emelkedéssel, 24 890,16 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 24,6 milliárd forint volt, a vezető részvények egyaránt erősödtek az előző napi záráshoz képest.