Vágólapra másolva!
Győztesként ünnepelhették Polgár Juditot a nyolcjátszmás rapid párosmérkőzés ötödik partija után Prágában. A magyar sakkozó a csehek legjobbjával, David Navarával szemben megnyerte a párharc negyedik és ötödik partiját is, négyes nyerősorozattal már megnyerte a mecset. Navara a hatodik partiban győzött. Polgár Judit a szombati befejező két parti előtt 4,5-1,5-re vezet.

A vereség rányomta bélyegét a világossal vezetett játszmára is. Kockáztatott, de Judit nagyon higgadtan hárította kezdeményezési kísérletét. A cseh nagymester gyalogot rabolt, és mohósága büntetést érdemelt. Nagymesternőnk kihagyta a gyors nyerést, Navara a remiesélyt. Judit kettős gyalogelőnnyel játszhatta a bástyavégjátékot, anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette. Az újabb győzelemmel már a meccset is megnyerte, igazi kiütéses győzelmet aratott.

A hatodik partira Navara összeszedte magát. A szicíliai védelem Paulsen-változatában tartotta az egyensúlyt. A bástyavégjáték egyenlő esélyű volt, de Judit rontott, Navara váratlanul szépített. Szombaton még két partira kerül sor.

A második nap eredményei:
Polgár Judit (magyar, 2682) - David Navara (cseh, 2708) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 66)
David Navara (cseh, 2708) - Polgár Judit (magyar, 2682) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 59)
Polgár Judit (magyar, 2682) - David Navara (cseh, 2708) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 52)

A párosmérkőzés állása:
Polgár Judit - David Navara 4,5 - 1,5
(döntetlen, 1 - 0, 1 - 0, 1 - 0, 1 - 0, 0 - 1)

Polgár,J (2682) - Navara,D (2708)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2

A párharc második partijában Polgár Judit más varival próbálkozott. 12.a4 c5 13.d5 c4 14.Fc2 Hc5 15.a5 g6 16.b4 cxb3 17.Hxb3 Bc8 18.Be3 Hfd7 19.Hxc5 Hxc5 20.Fa3 f5 21.exf5 gxf5 után tisztet áldozott 22.Hxe5 dxe5 23.Bxe5 Bc7 24.Bxf5 Bxf5 25.Fxf5 Vxd5 26.Vg4+ következett, a bonyodalmakban David Navara eltévedt, Judit támadása átütött.

12...Be8 13.a4 Ff8 14.Fd3 c6 15.b4 Hb6 16.axb5 axb5 17.Bxa8 Fxa8 18.Hb3 Vc7

A tavalyi Világkupán Szergej Karjakin ellen a rapid rájátszás második partijában Navara 18...h6 19.dxe5 dxe5 20.Vc2 Vc7 21.Fe3 Fb7 22.Hfd2 Ba8 23.Hc5 Fc8 24.c4 után hátrányba került és elvesztette a partit, s ezzel a meccset is.

19.Fg5 Hbd7 20.dxe5 dxe5 21.Hfd2 h6 22.Fe3 Bb8 23.Ve2 c5 24.Fxb5 cxb4 25.cxb4 Fxb4 26.Bc1 Vd8 27.Fc4 Hb6 28.Fa6 Vd6

Pontosabb volt 28...Hxe4 29.Hxe4 Fxe4 30.Fxb6 Vxb6 31.Vxe4 Vxa6 32.Vxe5 Fd6 teljes kiegyenlítéssel,

29.Vd3 Ve6 30.Fc5 Fxc5 31.Hxc5 Ve7 32.Hdb3 Hh5 33.Bd1 Hf6 34.f3 Va7 35.Kh2

Világos előnyéhez vezetett a 35.Vd6 Be8 36.Fb5 folytatás.

35...He8 36.Fb5 Ve7 37.Ha6 Bc8 38.Ve3 Hc4 39.Fxc4 Bxc4 40.Hac5

Juditnak volt kevesebb ideje.

40...Fc6 41.Bc1 Hd6 42.Bxc4 Hxc4 43.Vc3 Fb5 44.Vb4 Ve8 45.Ha5 He3 46.Kg1 Vd8 47.Ve1?

Nagymesternőnk a tűzzel játszott. 47.Kf2 Vd1 48.Vxb5 Vd2+ 49.Ve2 Hd1+ 50.Kf1 remi lett volna.

47...Hc2 48.Hab7 Vd4+ 49.Vf2 He3 50.h4?

Nagy lehetőséget kínált a cseh sakkozónak, aki azonban elmulasztotta az esélyt.

50...Ff1?

Döntő előnyt adott volna a 50...Vd1+ 51.Kh2 Hf1+ 52.Kg1 (52.Kh3 h5) 52...g5 53.hxg5 hxg5 54.g4 Hd2+ 55.Kg2 Fe2 56.Kg3 Fxf3 változat megjátszása.

51.Hb3 Vc3 52.H7c5 Fxg2 53.Vd2 Vxd2 54.Hxd2 Fh3 55.Hd3 f6 56.Kf2 Hc2 57.f4 exf4 58.Hxf4 Fc8 59.e5 fxe5 60.Hg6 Kf7 61.Hxe5+ Kf6 62.Hec4 Hd4 63.He4+ Kg6 64.Hg3 Fe6 65.He3 Fd7 66.Hd5 és a gyalogelőnyös, de remi állásban David Navara túllépte a gondolkodási időt, világos nyert.

Navara,D (2708) - Polgár,J (2682)
Vezérindiai védelem [E13]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.Hc3 Fb7 5.Fg5 Fb4 6.e3 h6 7.Fh4 g5 8.Fg3 He4 9.Vc2 d6 10.Fd3 Fxc3+ 11.bxc3 Hxg3 12.fxg3 Hd7 13.0-0 Ve7 14.Va4 f5

Az adatbázis szerint újítás. 14...0-0-ra öt partit találunk a MEGA2010 bázisban.

15.c5

A 4. fordulóban elszenvedett veresége után David Navara kockázatot vállalt.

15...bxc5 16.g4 0-0

A 3 pontos vezetés birtokában Judit a biztos folytatást választotta. 16...fxg4 17.Hd2 nem nyerte el tetszését.

17.gxf5 Hb6 18.Vb3 c4 19.Fxc4 Hxc4 20.Vxc4 Fd5 21.f6 Bxf6 22.Vd3 Fxf3 23.Bxf3 Bxf3 24.gxf3 Vf6 25.Bb1 Bf8 26.Bb7 Bf7

Forrás: [origo]

27.Bxa7?

Magára maradt a világos király, a gyalognyerés büntetést érdemelt!

27...Vxf3 28.Vg6+ Bg7 29.Vxe6+ Kh7 30.Vc4 Vxe3+ 31.Kg2 Ve4+

Kimaradt a gyors nyerés. 31...Vd2+ 32.Kh1 d5! 33.Vxd5 Be7 34.Vf5+ Kg7 után David Navara feladásra kényszerült volna.

32.Kg1 d5

Jobb volt 32...Vg4+ 33.Kf2 Vf4+ 34.Ke2 Vxh2+ 35.Kd1 Vg1+ 36.Kd2 Vf2+ 37.Ve2 Vf5 folytatást választani.

33.Vf1 g4 34.Bb7?

Újabb hiba. 34.Vf2 Vd3 35.Vf1 Vg6 36.Ba6 c6 37.Bb6 g3 38.Vb1 remi lett volna.

34...g3! 35.Vb1 gxh2+ 36.Kxh2 Bg2+ 37.Kh3 Bc2! 38.Bb2 Vg2+ 39.Kh4 Ve4+ 40.Kh3 Bxc3+ 41.Kh2 Bd3 42.Bb3 Bd2+ 43.Kg3 Bg2+ 44.Kh3 Vxb1 45.Bxb1 Bxa2 46.Bc1 Ba4 47.Bxc7+ Kg6 48.Kg3

Forrás: [origo]


48...Bxd4

A bástyavégjátékot két gyalogelőnnyel megnyerni csak technika kérdése.

49.Bd7 Kf5 50.Bd8 h5 51.Bf8+ Ke4 52.Bh8 Bd3+ 53.Kg2 Be3 54.Bxh5 d4 55.Kf2 Kd3 56.Ba5 Be8 57.Ba3+ Kc2 58.Ba2+ Kb3 59.Ba7 és világos feladta

Polgár,J (2682) - Navara,D (2708)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Be1 Fe7 10.Ve2 0-0 11.e5 Hd7 12.Ha4 Hb6 13.Hxb6 Vxb6 14.c4 a5 15.cxd5 cxd5 16.Fe3 Vb8 17.Fd4 Vb4 18.Bed1 g6 19.Ve3 Fa6 20.Fxa6 Bxa6 21.Bac1 Baa8 22.Bc7 Bfc8 23.Bdc1 Bxc7 24.Bxc7 Fd8 25.Bc2 Bb8 26.g3 Fg5 27.Vd3 Fd8 28.Vc3 Fb6 29.Vxb4 axb4 30.Fxb6 Bxb6 31.f4 Kg7 32.b3 h6 33.h4 g5 34.h5 gxf4 35.gxf4 Ba6 36.Kf2 Kf8 37.Ke3 Ke7 38.Bc7+ Ke8 39.Bc8+ Kd7 40.Bc2 Ba8 41.Kd4 Bg8 42.Bf2 Kc6 43.Bc2+ Kb6 44.Ke3 Bg3+ 45.Kf2 Bh3 46.Bc8 Bh2+ és az 52. lépés után sötét nyert.