Vágólapra másolva!
Ellentétes utat járt be az elmúlt hetekben a labdarúgó NB I elmúlt öt bajnoki címén osztozó Debrecen és MTK: amíg a hajdúságiak három alkalommal is hátrányból fordítottak, addig a kék-fehérek háromszor is többgólos vezetésről szenvedtek vereséget. Pál András, az MTK támadója azt mondja, megérti, hogy az emberek gyanakodnak az egymásra hasonlító vereségek miatt, de kár elméleteket gyártani, egyszerűen csak rossz szériában van a csapat. Dombi Tibor, a vesztésre álló meccseket mostanság rendre megfordító Debrecen szélsője viszont amondó, ha egy csapatnál ilyen vereségek ismétlődnek, ott nem lehet pechszériáról beszélni, valami más lehet a háttérben.

Az MTK a Vasas és a Debrecen ellen két-, az Újpest ellen háromgólos előnyről kapott ki, de idegenben verte az akkor még éllovas Videotont, úgyhogy igazi totógyilkosnak számít Garami József csapata.

Ha egy csapat négy meccséből háromszor is ugyanolyan forgatókönyv alapján szenved vereséget, óhatatlanul megindulnak a találgatások, a Drukkerkocsma nevű fórum MTK topikjában voltak, akik Garami József cseréit kritizáltak, többen pedig azzal vádolták a csapatot, hogy direkt kapott ki.

Pál András, aki négy gólt szerzett az Újpest ellen, az [origo]-nak azt mondta, az öltözőben nem foglalkoznak a témával, bár elismeri, hogy ismerősök, barátok a vereségek után rendre zrikálták őt és a többieket is az egymásra hasonlító zakók miatt. "Csak mosolygunk azon, hogy az emberek elméleteket gyártanak a vereségek miatt, bár az eredményt látva akár hihetik azt, hogy történt valami" - mondta a Nemzeti Sporttól a maximális, tízes osztályzatot kapó csatár.

"Ilyen a mesében sincs"

Pál nem tudja a magyarázatot arra, miért kapott ki rövid időn belül háromszor is hasonló módon a csapat, azt mondja, ha tudnák a választ, már tettek volna ellene. "Rossz szériában vagyunk, ezzel a vereséggel az Európa Liga-indulást jelentő harmadik helyről lemondhatunk, mivel a Győr tíz ponttal van előttünk, és bár lehet, hogy a negyedik hely is nemzetközi kupaszereplést érne, jelenleg az is nyolc pontra van tőlünk."

Az Újpest elleni meccsen a lilák 2-1-es szépítést eredményező góljánál felsejlett a támadóban, hogy ismét kikaphatnak, mert korábban a Vasas és a Debrecen is a szünet utáni gyors góllal ágyazott meg a fordításnak, de utána az MTK tíz emberrel is növelni tudta az előnyét. "4-1-nél meg sem fordult a fejemben, hogy vereség lesz a vége, egyszerűen hihetetlen, hogy ez megtörtént, ilyen a mesében sincs. A tizenegyest megelőző kiállítás után is volt tartása a csapatnak, és bár igaz, hogy kevesebbet volt nálunk a labda, mert az Újpest ránk erőltette az akaratát, mégsem akcióból, hanem pontrúgásokból kaptuk a gólok nagy részét, egyszerűen rosszul védekeztünk."

Egy csatárnak nem könnyű elviselni, hogy szerez négy gólt, megteszi a maga dolgát, mégsem nyer a csapat, de Pál magát is felelősnek tartja a vereségért, mondván, nem a hátvédek kaptak gólt, csapatként buktak el. Edzők körében tartja magát a teória, hogy a kétgólos vezetés az egyik legveszélyesebb állás, hiszen a csapat a megnyugtató vezetés tudatában visszavehet a tempóból, lanyhulhat a koncentráció, ha ezt megérzi az ellenfél, könnyen fordulat következhet be a meccsen.

Nem lehet a fiatalság számlájára írni a vereségeket

Az MTK a Vasas, a Debrecen és most az Újpest ellen is két góllal vezetett az első játékrész után, de Pál azt mondja, az öltözőben tüzelték egymást a játékosok, hogy ne kövessék el újra ugyanazt a hibát, és úgy látja, nem a koncentrációval volt a baj. "A kiállítás és a tizenegyes döntően befolyásolta a meccset, szerintem mindkettő rossz ítélet volt, igaza volt Garami mesternek, aki kritizálta a játékvezetőt."


A három vereség mellett az MTK a Videoton legyőzésével is magára irányította a figyelmet, ami jól mutatja, hogy elég rapszodikus a csapat szereplése. Pál egyetért abban, hogy ezt nem lehet a fiatalság számlájára írni, hiszen a játékosok nagy része jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkezik, tudnia kell kezelni a helyzeteket. Persze ha egy csapat kétszer is ugyanabba a folyóba lép, akkor ott motoszkál a fejekben, hogy csak nehogy megint megtörténjen ugyanaz, de Pál nem érti, miért omlott össze a csapat az Újpest ellen.

"Lehet, hogy meccs közben volt olyan, akinek eszébe jutott, hogy kétszer már kikaptunk többgólos vezetésről, de a Videoton ellen is nálunk volt az előny, és ott mégsem okozott ez zavart" - mondta a hosszú sérülése után a tavaszi idényben visszatérő csatár, aki nem érzi, hogy erőnléti gondokkal küzdene a csapat.

Dombi: Látni a csapaton a magabiztosságot

Az MTK-val ellentében a Debrecen hátrányból hozta a meccseit az elmúlt hetekben, a címvédő a Kaposvár, az MTK és a Videoton ellen is a maga javára fordította a meccset. Dombi Tibor, a Loki szélsője sérülése miatt csak a Videoton elleni győzelemnek volt részese, igaz, akkor komoly érdemeket szerzett, mivel az ő beadásából született Adamo Coulibaly győztes gólja.

Dombi amondó, kár spekulálni, titkot keresni azzal kapcsolatban, hogy a Debrecen miért tudja megfordítani a meccseket, biztos receptet úgysem lehet mondani. "Nekünk sem tetszik, hogy mindig futhatunk az eredmény után, de most ilyen szériában vagyunk, a lényeg, hogy így is jönnek a győzelmek. Azt mi is érezzük, hogy a játékunk nem az igazi, de az ismerősök azt mondják, látni a csapaton a magabiztosságot, hogy akkor sem pánikolunk, amikor vesztésre állunk. Mindenki teszi a dolgát, és nagy erénye a csapatnak, hogy képes vert helyzetből nyerni".

Forrás: MTI

Debreceni örömünnep a Videoton elleni győzelem után

Az utóbbi éveket elnézve a Debrecennek mindig jobban megy tavasszal, de Dombi szerint ennek sincs konkrét oka, bár elismeri, annak lehet szerepe, hogy a hosszú téli alapozás után még jobban összerázódik a csapat. Mindenesetre jelzésértékű, hogy a Loki négyszer is úgy lett bajnok, hogy más csapat kezdte elsőként a tavaszt, és most is hasonló a helyzet, hiszen a sokáig befutónak tűnő Videoton már négy ponttal a Debrecen mögött van.

"Nem lehet csak pechszériáról beszélni"

"A bajnoksághoz sok apró dolog kell, önmagában az nem elég, hogy tele van a keret jó játékosokkal. Nálunk sok a tapasztalt játékos, erős a keret, és jól jöttünk ki abból, hogy a szerda, szombat ritmus miatt szinte mindig más csapat játszott, ami Magyarországon nem bevett szokás. Nem voltak sértődések, mindenki megértette, hogy nem kell minden meccsen játszania, így a fiatalok is több szerephez juthattak, és frisebbek voltunk, ami előnyt is jelenthet egy ilyen kiélezett bajnoki versengésben".

Dombi 36 évével rangidősnek számít a debreceni öltözőben, adódik a kérdés, rutinos játékosként szokott-e foglalkozni a fiatalok lelki felkészítésével. "Más világ van már, a mai fiatalokat már nem kell pátyolgatni, tudják, hogy mi a dolguk." A Dombi a saját szerepével is tisztában van, tudja és érzi, hogy 90 percet már nem tud azon a szinten játszani, ahogy ő szeretné, de örül, ha kap húsz percet és tud segíteni a csapatnak.

A 35-szörös válogatott szélső az MTK furcsa vesztőszériájáról is elmondta a véleményét, szerinte ha egy csapat egyszer kikap kétgólos vezetésről, akkor másodjára nagyon figyel, hogy ne történjen meg mégegyszer, és ha mégis újra előfordul, akkor "ott valami nem százas, és nem lehet csak pechszériáról beszélni, más lehet a gond."