Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint szombaton 18 órakor lép szorítóba az oroszországi Murmanszkban Nagy József, hogy harcba szálljon Ali Iszmajlovval a PABA betöltetlen cirkálósúlyú bokszbajnoki címéért.

A magyar bunyós és azeri riválisa pénteken mérlegre álltak. A hivatalos procedúrára a mérkőzést lekötő és a helyszínen tartózkodó Petrányi Zoltán (Profibox Promotion) beszámolója szerint Helsinki és Ivalo érintésével - több helyi földutat is megjárva - jutott egy a magyar csapat.

A vacsorát és reggelit is fogyasztó, valamint biliárddal és úszással hangoló Nagy probléma nélkül bemért (90,3 kg), azonban Iszmajlov elsőre ötven dekával átesett a 90,7 kilogrammos súlyhatáron, és a szabályegyeztető értekezlet, illetve egy óra türelmi idő után is még tíz dekával többet mutatott az előírtnál, de a magyar küldöttség sportszerűen elfogadta a minimális többletsúlyt.

www.profiboksz.hu